ZETApress

hírportál

Megpályáztuk az Universiádét

Nyári UniversiadeA Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség benyújtotta pályázatát a 2019-es, XXX. Nyári Universiade budapesti megrendezésére ? tudatta Detre Diána, a Budapesti Universiade pályázati bizottságának Marketing és kommunikációért felelős tagja.

A mai napon Brüsszelben a FISU (a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) központjában mutatta be pályázatát a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a 2019-es, XXX. Nyári Universiade ? amely az olimpia után a második legnagyobb versenyzői létszámú nemzetközi sportesemény ? budapesti megrendezésére. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke és kormányunk részéről Dr. Maruzsa Zoltán, az EMMI felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára ismertette a magyar pályázatot. Budapest mellett pályázatot nyújtott be Baku és Brazíliaváros.

Kiemelték, hogy Budapest már korábban két ízben rendezett sikeres Universiadet: 1935-ben és 1965-ben. A 2019 augusztusára tervezett nagyszabású sportesemény megrendezéséhez minden szükséges feltétel adott, mivel a már folyamatban lévő, jelentős budapesti sportberuházások a rendezvénytől függetlenül megvalósulnak, amely létesítmények méltó helyszínül szolgálhatnak az Universiade fogadására. A 2019-es budapesti pályázat egyik erőssége lehet, hogy a fővárosban elindultak a tervezett sportberuházások, úgy mint: a Puskás Ferenc, vagy a Fradi Stadion, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa, a Tüskecsarnok, mellett mint új elemet, a tízezer sportoló elszállásolására alkalmas Universiade Falut kell megvalósítani, amely az eddigi külföldi tapasztalatok alapján kollégiumi illetve szociális bérlakás fejlesztést jelent a továbbhasznosítás érdekében.

A magyar pályázat további sajátossága, hogy az esemény felsőoktatási jellegére tekintettel a hagyományosan látványos nyitó és záró ünnepség mellett rendkívül gazdag kulturális programmal és egyéb kísérő rendezvényekkel színesítenék az eseményt, szakmai konferenciákkal, kihasználva azt is, hogy a versenyek a városszívében kerülnek megrendezésre hasonlatosan a Londoni Olimpiához. A pályázatok szeptember 14-i benyújtása után kezdődnek megrendezésre vonatkozó szerződéssel kapcsolatos tárgyalások, különös tekintettel a fizetendő díjakra és a marketing és média jogokra. Magyar részről az un. pályázati bizottság célkitűzése, hogy a tárgyalások eredményeként egy olyan feltételrendszer szülessen, hogy a 2019-es Universiade összességében, így a várható adóbevételekkel, közvetett hatásokkal együtt, ne jelentsen nagy többlet terhet a magyar költségvetés számára.

A magyar kormány szeptember 11-i ülésén foglalkozott az Universiade pályázattal, és elvi támogatásáról biztosította azt. A pályázathoz csatolandó miniszterelnöki levél is kiemeli az előttünk álló szerződéses tárgyalások fontosságát. A november 9-i eredményhirdetés előtt várhatóan októberben a FISU szakemberei a tervezett helyszíneken tesznek látogatást, és mérik fel a beruházások állását és a létesítmények képességeit. A budapesti pályázat számol azzal, hogy az Universiade 2019-es megrendezési jogának elnyerése új lendületet adhat a magyar egyetemi sportfejlesztésnek a tervezett beruházásokon túl is, hiszen világjelenség, hogy az élsport egyre inkább jelen van felsőoktatásban és egyre többen sportolnak versenyszerűen az egyetemeken és főiskolákon, emellett pedig jellemző adat, hogy az Universiade alatt mintegy húszezer önkéntes, zömében egyetemi hallgató működik közre a versenyeken.

Szóljon hozzá!