ZETApress

hírportál

Póstelekről Zánkára

A Fighters’ Run sikere Zánkán sem tört meg. Az első balatoni Fighters’ Run négyszáz indulót vonzott Soprontól Békéscsabáig, Zalaegerszegtől Bajáig. Sok százan gondolták úgy, hogy nincs foglalatosság szerte a hazában, amivel kellemesebben tölthetnék a szombatjukat, mint a zánkai Fighters’ Run ? tudtuk meg Dobor Dezsőtől.

Az extrém terep akadályfutás népszerűsége változatlan. A zánkai Új Nemzedék Központban megrendezett újabb versenyen Vozár Attila főszervező elmondta, hogy a nyári szabadságok és a kellemetlen időjárási körülmények ellenére is a jégveremmel, iszapcsatornával, sárgödrökkel, áramfüggönnyel, égő szalmabálákkal, szögesdróttal, gumiabroncshegyekkel nehezített pályát választották a futók minden más szórakozással szemben. ? Külön öröm, hogy a legkülönbözőbb korosztályok képviselői indultak a gyerekverseny szereplőitől a nyugdíjasokig ? mondta Attila.

A rajtnál megjelent Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó (2000) és Kótai Mihály egykori profi ökölvívó bajnok is. Bárdosi erőteljesebben melegített, ő a Hátamon a párom futamában is indult a feleségével. Futott még Pindroch Csaba, a Vígszínház művésze és Vadon Jani neves rádiós műsorvezető is, akik végül a mezőny első felében érkezetek célba. A startpisztoly Szücs Gabriella, a legutóbbi barcelonai világbajnokságon bronzérmet szerzett magyar válogatott játékosának kezében dördült el a 7 km-es verseny rajtja előtt.

A 181 férfi versenyében a 7 km győztese a kiskunhalasi Péter-Szabó András lett, 35:17 perces idővel. András fallabdázó, életében először indult ilyen akadályversenyen, egy kellemes balatoni kirándulás keretében. ? Nem is lehet kérdés, hogy jövőre is rajtolok, címvédőként ez kötelességem! ? mondta András. A nap legszorosabb befutójában mindössze négy tized másodperccel maradt el mögötte a váci Válóczy Dániel, aki a változatosság kedvéért szintén fallabdázó. A két squash játékos itt találkozott életükben először.

Pindroch Csaba, a Vígszínház népszerű művésze 51:19 perc alatt teljesítette a távot és 88. helyével még a mezőny első feléhez tartozott. ? A hozzám hasonló amatőr futónak megannyi tőrdöfés a szívében az, amikor megelőzik és ilyenkor megállás nélkül olvad a hite. Igyekeztem ezzel nem törődni, inkább rátapadtam két lányra, velük együtt gyűrtem a kilométereket. Háromnegyed távnál találtam magam szembe a holtponttal, nagyon megbosszulta magát, hogy három hónapja nem futok komolyan. Azonban ezen is túlverekedtem magam, amikor jött az a fránya áram. Előbb azt hittem, hogy ez csak vicc, de amikor jól megkapott, már nem volt kedvem mosolyogni. A verseny remek felkészülés volt a szeptemberi Nike félmaratonira, a teljesítés adta jó érzéssel és vadonatúj élményekkel indulok most egyenesen Zánkáról a horvátországi nyaralásra, ahol újra komolyan folytatom felkészülést. Jövőre is szeretnék indulni a Fighters’ Run-on, remélem sikerül csapatot is verbuválnom barátokból, kollégákból! ? mondta Csaba.

Az 54 fős női mezőnyben Pörneczi Kata, a 25 éves uraiújfalui ?Vas megyei ? születésű budapesti rendőrnő győzött, 40:33 perces idővel. ? Örülök, a győzelemnek, mert ezzel nyertem egy Whirlpool mosógépet, eladhatom a régit és így talán elmehetünk a tengerpartra nyaralni. A Fighters’ Run nélkül erre nem lett volna esélyem. A versenynek a legkellemetlenebb pontja a csatorna volt, ahol nyeltem is és ahol sokan összetorlódtunk ? nyilatkozta Kata, aki jól ismert arc a mezőnyben: Pósteken is ő győzött. ? Nagyon tetszik ez a verseny, változatos, buli a hangulat, de azért oda is kell figyelni, mert érhetik az embert meglepetések. Az áram most húzósabb volt, mint eddig bármikor, nagyon összekapta a combomat ? panaszkodott a győztes.

A nők között remekül helyt álltak a debreceniek, Nyilas Tünde egykori kitűnő válogatott kézilabdázó a negyedik lett. 24. helyen futott be a szintén debreceni Szilágyi Brigitta, aki a Hátamon a párom-versenyben jeleskedett ? mint súly. Párja, Juhász Ferenc loholt vele iszonyú gyorsasággal, mindketten a debreceni bootcamp-csapat tagjai. Csupán öt perccel a rajt előtt döntötték el, hogy indulnának, ezzel bemelegítve a Fighters’ Run-ra. Ez a sport hozta össze őket, 7 hónapja alkotnak egy párt. Brigi bootcamp bajnoki címvédő és a zánkai futással a két hét múlva sorra kerülő országos versenyre készült. A Fighters’ Run-on 12 másodperccel és egy hellyel előzte meg edzőjét, Posán Edinát..

A hölgyek 14 km-es versenye hozta a nap legfölényesebb győzelmét. Beke Mónika több mint hat perces előnnyel szerezte meg az első helyet. A férfiaknál Bojtor László Tivadar győzött remek idővel, 1 óra 10 perc 32 mp-cel. Ugyan csak virtuális a játék, de ha a 7 km-en győztes 35:17-es időt vesszük alapul, és annak a kétszeresét számoljuk 14 km-re, akkor Bojtor még azt a teljesítményt is verte volna 2 másodperccel!

Kamionok Finnországból

A szabadkai Katona Ervin nyerte az erős emberek kamionhúzó világbajnokságát. Finnországban rendezték meg a Strongman Champions League kamionhúzó világbajnokságát, amit a Szerbia képviseletében versenyző Katona Ervin nyert meg, megelőzve a finn Antti Mourijírvit és a lett Maelis Pael-t. A magyar színeket képviselő Nagy Ákos nagy küzdelemben a 10. helyen zárta a világbajnokságot. A verseny összefoglalóját szeptemberben láthatja a közönség az Eurosport műsorán. A Strongman Champions League következő állomása augusztus 31-én Budapest lesz, amikor Rákosmente Fő terén mérkőzik meg a 12 erős ember, közöttük Katona Ervin és a Világ legerősebb embere-viadal kínai nagy-döntőjére készülő Nagy Ákos is.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Taxihúzás Rákosmentén | ZETApress

Szóljon hozzá!