ZETApress

hírportál

Összecsaptak a vívók

Pengék csatájaHétfőn elkezdődtek a MOL Vívó Világbajnokság küzdelmei Budapesten, az első napon három fegyvernem előcsatározásait rendezték a SYMA Csarnokban. Férfi kardban három magyar lesz ott a szerdai főtáblán. Szilágyi Áron kiemeltként ezúttal csak nézte a selejtezőt, Gémesi Csanád pedig egy vereséggel zárta a csoportmérkőzéseket, így továbbjutott.

Szintén sikerült ez Szatmári Andrásnak, aki egy kínait magabiztosan legyőzve került a legjobb 64 közé. Iliász Nikolász rosszul kezdett a francia Rousset ellen, majd felzárkózott egy tusra, de végül kiesett. Folytatás szerdán délután fél 2-kor. A nyolcaddöntőben összekerülhet a 2004-es athéni és a tavalyi londoni olimpia aranyérmese, az olasz Aldo Montano és Szilágyi Áron. A magyar klasszis első ellenfele a spanyol Escudero lesz, Gémesi az amerikai Ochocki, Szatmári pedig a kanadai Polossifakis ellen folytatja. Gémesi Csanád magabiztosnak érezte magát, és azzal lenne elégedett, ha a legjobb nyolc közé jutna szerdán, Szatmári András pedig azt mondta: egyre jobban belelendült, és reméli, innen már nem lesz megállás.

Női tőrben Mohamed Aida kiemeltként kihagyta a selejtezőt. A 64 közé mindhárom társa követte: Varga Katalin bravúros teljesítménnyel, mindössze egy vereséget gyűjtve, a hatszoros olimpiai bajnok, szülés után visszatérő olasz Valentina Vezzalit is legyőzve jutott tovább. Varga Gabriella két vereséggel, Knapek Edina pedig 2/3-as mérleggel került tovább. A szerdai folytatásban Mohamed Aidára lengyel rivális vár, Varga Gabriella pedig összekerült Vezzalival. Ha Varga Katalin túljut ukrán, Knapek Edina pedig francia ellenfelén, a következő körben egymással találkoznak. ? A csoportmeccsek lényege, hogy az ember túlélje, és nem lehet tudni, ki lesz utána az ellenfél. Én túléltem, de küzdős nap volt. Kicsit izgultam a hazai közönség előtt, de végül nem alakultak rosszul a dolgok, és remélem szerdán tiszta fejjel lépek pástra ? mondta Varga Katalin.

A női párbajtőrözők zárták a hétfői napot. Szász Emese kiemeltként ott van a 64 között, de csak egyedül Révész Julianna csatlakozott hozzá, miután valamennyi asszóját megnyerte. Budai Dorina egy tussal kapott ki az ukrán Kryvtskától, míg Antal Edina nem bírt az észt Kirpuval a 128 között. ? Jól sikerült a felkészülésem, ennek is köszönhető ez a szereplés. De az igazi csúcsformára nem ma, hanem majd csütörtökön lesz szükség. Most jó lesz a két nap szünet, hogy utána fejben ismét teljesen feltöltődve léphessek pástra ? közölte Révész Julianna, aki a folytatásban a svéd Samuelssonnal találkozik. Szász Emese ellenfele a kolumbiai Van Erven Garcia lesz csütörtökön. Négy ország örülhetett maradéktalanul a hétfői selejtezők után: Németország, Olaszország, Oroszország és az Egyesült Államok mindhárom fegyvernemben 4-4 vívóval képviselteti magát a 64-es főtáblán. Bővebb információk és beszámolók a honlapjukon találhatók.

Szóljon hozzá!