ZETApress

hírportál

SportPont harmadszor

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a SportPont Fesztivált, amelynek célja, hogy népszerűsítse a mozgást azon egyetemisták és főiskolások körében, akik egyáltalán nem, vagy nem rendszeresen sportolnak ? tudtuk meg a tegnapi sajtótájékoztatón, az ELTE-BME Bogdánfy utcai sporttelepén.

Simon Gábor főszervező, a Magyar Egyetemi?Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségi tagja elmondta, hogy a rendezvénysorozatra most először kerül sor a MEFS, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közös szervezésében. ? Szeretnénk felhívni a hallgatók figyelmét arra, hogy az egyetemek sportpályáin milyen sportágakat próbálhatnak ki. A résztvevőket a Sportpont pontrendszerrel igyekszünk minél gyakoribb sportolásra ösztönözni ? jelentette ki Simon Gábor, majd hozzátette, hogy a hallgatók a SportPont Fesztivál egy-egy állomásán négy pontot gyűjthetnek, összesen pedig 15-öt.

Érdemes igyekezniük, mert a legtöbb pontot szerzők között összesen 13 ezer ajándékot sorsolnak ki, többek között okos-telefonokat, táblagépeket, EFOTT-belépőket és egy külföldi utazást is. ? Az egyetemista kor az utolsó szakasz az emberek életében, amikor még rá lehet szoktatni a rendszeres mozgásra ? hangsúlyozta Tóth Miklós, a MOB alelnöke, aki szerint az élethosszig tartó mozgás öröme is biztosított az emberek számára azzal, hogy a teljes magyar sport a MOB felügyelete alá került.

Kovács Antal olimpiai bajnok, a MEFS és a MOB elnökségi tagja arról beszélt, reméli, hogy pár év múlva emelkedni fog azoknak a hallgatóknak a száma, akik maguktól is sportolnak. A program célja egyébként az, hogy négy év alatt megduplázzák a jelenleg rendszeresen sportoló hallgatók számát.

A SportPont Program Road Show-ja 17-én, szerdán Győrben indult, tegnap Budapesten folytatódott, a következő állomások pedig április 23-án, kedden Egerben, 24-én, szerdán Pécsett, 25-én, csütörtökön Szegeden, május 15-én pedig Nyíregyházán lesznek. A fesztivál keretében több mint 40 sportágat próbálhatnak ki a hallgatók, többek között olyanokat, mint a barátnőcipelés, falmászás és a sörpingpong. Az eseménysorozat június 25-e és 30-a között a zánkai EFOTT-tal zárul, több sportágban ekkor kerül sor majd a döntőre.

A tegnapi sajtótájékoztatón az ELTE-BME sporttelepén megjelent Kökény Roland és Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó, Joó Abigél olimpiai ötödik, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó (ők a Sofitel hotelbeli sajtótájékoztatóról érkeztek), valamint Kiss Norbert, az EMMI helyettes államtitkára, Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi?Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke, Simon Gábor, a MEFS elnökségi tagja és Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa. A sajtótájékoztató után a megjelent olimpikonok több SportPont programban is megmérették magukat.

Szóljon hozzá!