ZETApress

hírportál

Szegeden a Final Four a cél

Vincze-Balázs-edzőEgyedüli magyar csapatként az A-HID Szeged maradt állva az európai vízilabda kupaporondon. A Tisza-partiak a Crvena Zvezdával mérkőznek meg az Euroliga négyes döntőbe jutásért. ?Bemelegítésként? szombaton a Népligetben az FTC Waterpolót 17:3-ra verték az OB I-ben.

Az OB I alapszakaszát úgy nyerték meg most, hogy mindössze egyszer szenvedtek vereséget, ráadásul az utóbbi két évben elhódították a Magyar Kupát is. A 2011-es siker az első volt a klub történetében. ? Úgy érzem, hajszállal esélyesebbek vagyunk ellenfelünknél ? mondta a Népligetben Takács Gábornak Vincze Balázs vezetőedző. ? Egyáltalán nem befolyásol bennünket az a tény, hogy az előző körben az Egert meglepően magabiztosan búcsúztatták a belgrádiak. Ott akarunk lenni a négy között! Az első meccset Hódmezővásárhelyen játsszuk április 17-én, szerdán, a visszavágót két héttel később Belgrádban. A négyes döntőt egyébként éppen a szerb fővárosban rendezik. Ha bejutunk, nehéz dolgunk lesz, mert szerintem a Jug Dubrovnik, a Barcelona és a Partizán Belgrád továbbjut a negyeddöntőből, ráadásul a szerbek a hazai pálya minden előnyét élvezhetik majd.

Vincze Balázs játékosként kétszer nyerte meg a legrangosabb európai trófeát: 1994-ben az Újpesttel, 2000-ben pedig a Becsejjel. Ez utóbbi sikernek részese volt Tóth László is, a csapat edzőjeként pedig Kásás Zoltán, míg az A-HID Szeged játékosai közül Molnár Tamás és Szívós Márton tagja volt a 2004-es Bajnokok Ligája-győztes Honvéd együttesének.

1 hozzászólás

  1. Rosszul kezdődött a négyesdöntő az A-HID Szeged vízilabdázóinak az Euroligában. Vincze Balázs csapata tegnap Hódmezővásárhelyen 7:5-re kikapott a Crvena Zvezdától, így kétgólos hátrányban várhatja a jövő szerdai belgrádi visszavágót.