ZETApress

hírportál

BL-döntős Budaörs

Története során először jutott be a BL-döntőbe a Budaörs női asztalitenisz csapata. ? Bár számomra az elsődleges cél a magyar bajnokság megnyerése, természetesen nagyon örülök, hogy BL-döntőt játszhatunk. Nagyon sokat köszönhetünk Budaörs Önkormányzatának, amely nyugodtan mondhatom, hogy hazai viszonylatban kimagasló támogatást nyújt a csapatnak. Ugyanakkor hálával tartozunk a bennünket szponzoráló cégeknek is ? mondta Szvitán Krisztina szakosztályvezető.

A Budaörs jelenleg százszázalékos teljesítménnyel vezeti a hazai csapatbajnokságot, azaz az Extraligát. Az együttes tagjai közül ketten többször bizonyítottak a nemzetközi porondon. Korosztályos világversenyeken elért sikereiken kívül immár a felnőttek között is. Madarász Dóra az Európa bajnokságon bronzérmet nyert egy holland lánnyal az oldalán, Pergel Szandra pedig tavaly egyedüli magyarként bejutott a Pro Tour világsorozat decemberi 20-ai döntőjébe. Mindketten dobogóra állhattak a kontinens bajnokságon a magyar válogatott tagjaként.

Iván Csaba vezető edző nagyon büszke tanítványaira, akik az elődöntőben mindkét meccsen legyőzték a két magyarral, Póta Georginával és Lovas Petrával felálló TTC Berlint. ? A döntőben az osztrák Linz Froschberg együttesével találkozunk ? mondta Iván Csaba. ? A világranglista helyezések alapján ellenfelünk az esélyesebb, persze nagyon szeretnénk nyerni. A Linz igazi nemzetközi csapat: egy honosított kínai, valamint német és cseh játékos alkotja. A finálé első mérkőzését március 9-én, szombaton 19 órakor rendezzük a budaörsi sportcsarnokban, ahová már az elődöntőre is több százan látogattak ki.

A Budaörs 2i SC az egyetlen magyar egyesület, amelyben férfi és női első osztályú csapat is működik. A fiúk célja, hogy az Extraligában az első három között végezzenek. Legismertebb játékosuk Jakab János, a 2004-es budapesti Ifjúsági Eb aranyérmese. Budaörsön a versenysport mellett a legkisebbekről sem feledkeznek meg: az iskolai testnevelés keretében mintegy száz alsós gyermek ismerkedik az asztalitenisz alapjaival a klub edzőinek irányításával ? tudtuk meg Takács Gábortól.

Szóljon hozzá!