ZETApress

hírportál

Díjátadó BOB-nál

Kilenc kategória nyolc győztesét díjazták tegnap este a Sport 24 az Év legjobbjai szavazásának ünnepélyes díjátadó gáláján a Széchenyi téri BOB-ban, ahol a tavalyi év legkiemelkedőbb sportolói vehették át az olvasóik elismerését kifejező díjakat! A gálán a győztesek helyett jobbára hozzátartozóik vették át a díjakat.

Mellettük Szabó Bence, a MOB főtitkára és Fábián László, a MOB sportigazgatója is megjelent. Hajdú B. István moderátor segítségével felidézték 2012. legnagyobb pillanatait, köztük természetesen a londoni olimpia emlékezetes mozzanatait. A főszereplők egyetértettek abban, hogy egy közönségdíj ? jelen esetben a Sport 24 olvasóinak elismerése ? mindig értékesebb és meghatóbb, mint egy szakmai grémium elismerése. A legjobb férfi sportoló Gyurta Dániel, míg a legjobb sportolónő Risztov Éva lett. Dani helyett öccse, Gergely, míg Évi helyett édesanyja, Molnár Ágnes ? aki Londonban is drukkolt lányának ? vette át a kitüntetést Kálnoki Kis Attilától, a Sport 24 és Kövesdi Pétertől, a Hír 24 főszerkesztőjétől.

A legjobb edző Széles Sándor, a fenti két úszó olimpiai bajnok mestere lett, de ő sem jött el, helyette Kovács Ferenc kapta meg az oklevelet és az emléktárgyat. Őt a legjobb szövetségi kapitány, klubedző Mocsai Lajos követte. A kézilabdázók mestere végre személyesen is megjelent! A legjobb csapat a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású olimpiai bajnok kajaknégyes, míg a legjobb klubcsapat a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata lett, a lányok tehát taroltak. Egyikük sem jött el, miként a legnagyobb sportmeglepetés sem ért ide.

S mi volt ez a meglepetés? ? Egy új kategória, melyre most kellett először szavazni. Az olvasók Janics Natasa országváltására, s a kajakosok elvándorlására voksoltak. Itt nem jutalmaztak senkit ? miért is kellett volna ezt bárkinek is megköszönni? ?, ezért írtunk 9 kategóriában 8 győztest. Tóth Dávid ezüstérmes kajakos, a legvonzóbb sportoló a hölgyek örömére megérkezett, míg Jakabos Zsuzsanna úszónőt, a legvonzóbb sportolónőt nem köszönthettük. Díját Güttler Károly úszóedző vette át.

Szóljon hozzá!