ZETApress

hírportál

Világklasszis klubelnök

A hatvan-hetvenes évek hazai röplabda életének meghatározó alakja volt Buzek László, aki Csepellel tízszer nyert magyar bajnokságot, 1973-ban pedig ezüstérmesek lettek a KEK-ben. Érdekesség, hogy felesége ugyanebben az évben nyerte a magyar röplabda egyetlen BEK-trófeáját a NIM csapatával.

Az Európa Bajnokság ALL Star csapatába is beválasztott a 266-szoros világklasszis válogatott játékossal Takács Gábor beszélgetett. ? 1962-ben, tizenhét éves koromban kezdődött a történet ? emlékszik vissza Laci. ? Galgócz Antal, az akkori csapat legjobbja, meglátott az utcán, ahol éppen bicikliztem. Hívott röplabdázni. Kipróbáltam, annyira jól ment, hogy két évvel később a felnőtt csapat tagja lettem, 1965-ben pedig válogatott. Emlékezetes nagy mérkőzéseket játszottunk a hazai bajnokságban és a BEK-ben is. Abban az időben a közönség imádta ezt a játékot. Egy alkalommal, a világhírű szovjet Alma Ata elleni találkozónkon például több száz néző kint rekedt, mert már balesetveszélyesnek tartották a zsúfolásig megtelt csepeli sportcsarnokot. Egyébként nagyon sokat köszönhetek kitűnő edzőnknek Antalpéter Tibornak, aki a rendszerváltás után londoni nagykövet lett. Sajnos már nincs közöttünk.

Buzek László szervált először itthon felugrásból. Mint mondta, a technikát egy külföldi túrán leste el. A válogatottal a legnagyobb sikert 1977-ben, a helsinki EB-n érte el, ahol negyedikek lettünk. ? Az olaszok ellen ment legjobban a játék. Óriási küzdelemben nyertünk 3:2-re. Valószínűleg ennek a meccsnek köszönhetem, hogy beválasztottak a torna ALL Star csapatába ? mondta. A 203 cm-es Buzek egészen 1982-ig a Csepelben játszott, majd Németországban folytatta. Először Norderstedtben, majd Moersben játszott. Németországban is nagyon népszerű volt, mindkét csapat az ő vezérletével jutott fel a Bundesliga?1-be. Visszavonulása után a Moers edzője lett. A csapat, amelyet Grózer György is erősített, 1990-ben megnyerte a CEV Kupát.

Az egykori kitűnő játékos hazatérése után sokat tett azért, hogy Csepelen újra első osztályú röplabda csapat legyen. Sajnos éppen néhány napja zárták ki a bajnokságból az együttest, miután háromszor nem tudott kiállni, illetve a terem hőmérséklete nem érte el a versenykiírásban rögzített minimális 10 fokot? ? Szeretném megérni, hogy újra EB-n szerepelhessen a magyar válogatott, de nagyon nehéz lesz kijutni ? mondta Buzek. ? Négy évig edzettem az ifjúsági válogatottat, amelyből mindössze egyetlen játékos lett stabil NB1-es röplabdás. Óriási a lemaradásunk még az európai középmezőnytől is.

Akad más bánatom is: az a furcsa helyzet állt elő, hogy a tavaly januárban 100. születésnapját ünneplő Csepel SC elnöke lettem, de ez lényegében egy fantom klub, mert minden korábbi szakosztály külön szervezeti egységként működik. Véleményem szerint sokkal könnyebb lenne szponzorokat találni, ha a tradicionális egyesületen belül szerepelnének. Talán elég arra utalnom, hogy a Csepelben öttusázott bizonyos Balczó András? ? kesergett az egykori kiváló röplabdás. Már nem jár mérkőzésekre, mert a látvány nem dobná fel?

Szóljon hozzá!