Biztosító a vízilabdáért
Az UNIQA Biztosító mától a Magyar Vízilabda Szövetség arany fokozatú támogatója. Az UNIQA Biztosító négy évre szóló szponzori szerződést kötött a Magyar Vízilabda Szövetséggel, melynek keretében a női és férfi válogatott, illetve az utánpótlás csapatok arany fokozatú támogatója lett.
Az UNIQA az új generáció biztosítójaként ? az innovatív biztosítási megoldások nyújtása mellett ? az egészséges életmód, ezen keresztül a sport támogatására is nagy figyelmet fordít. A hazai egyesületekből, illetve sportolókból álló támogatottainak köre évről évre bővül, annak ellenére, hogy a világgazdaságban jelentkező nehézségek a pénzügyi szektort is sújtják.
Az UNIQA Biztosító és a Magyar Vízilabda Szövetség sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Biztosító a londoni olimpiai szereplésig, illetve 2012. december 31-ig szóló arany fokozatú támogatói szerződést írt alá a szövetséggel. A megállapodás kiterjed a női és férfi válogatott, valamint az utánpótlás csapat szponzorálására.
Fontosnak tartjuk, hogy jelen gazdasági környezetben is kiálljunk az egészséges életvitel népszerűsítése mellett, amelynek leghitelesebb példaképei maguk a sportolók. A vízilabda csapatunkért egy ország izgult, majd ünnepelt velük a pekingi győzelem után. Kitartásukkal, tehetségükkel példát mutatnak az új generációnak ? tette hozzá Othmar Michl, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója. ? Reméljük, ezzel a lépéssel mi is hozzájárulhatunk Magyarország kedvenceinek sikeres szerepléséhez ? folytatta. A következő megmérettetés a júliusi világbajnokság lesz Rómában, ahol már az UNIQA színeiben is tapossák a vizet a női és a férfi válogatott vízilabdásai.
Jelentős lépésnek tartom, hogy az UNIQA ? felelős biztosítótársaságként ? kiáll az olimpiai bajnok vízilabda válogatott mellett. Biztos vagyok benne, hogy hosszú távú kapcsolatot alapoztunk meg a szerződés aláírásával ? mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány.
Az UNIQA Biztosító számára nem új keletű a vízilabda-sport támogatása, évek óta segíti az UTE és a bajnok VASAS SC csapatának felkészülését. A 2012-es londoni olimpiára az öttusázó Gyenesei Leila és a Pekingben ezüstérmet nyert Pars Krisztián kalapácsvető is az UNIQA segítségével készül.