ZETApress

hírportál

A diáksportot ünnepeltük

Kövér László a sportos nemzetté válást szorgalmazta délelőtt a Parlament Vadásztermében, ahol az elmúlt években kiemelkedő munkát végzett testnevelőket és oktatási intézményeket méltatta Simicskó István EMMI-államtitkárral és Balogh Gábor MDSZ-elnökkel együtt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) 25. jubileumi ünnepségén.

A Himnuszt Vastag Csaba, az X?Faktor 2010 győztese öccse nélkül énekelte, majd Kövér László, az Országgyűlés elnöke emelkedett szólásra. ? Az MDSZ egy nagyszerű közösség, amely negyedszázada szolgálja, hogy a sport áldásai jussanak el mindenkihez. Sportnemzet lettünk, sok sportágban nemzetközi összevetésben is kimagasló eredményeket érünk el, de ez nem elég. Sportos nemzetté kell válnunk, a sport áldásainak el kell jutniuk minden magyar emberhez. A diáksport-szövetség minden nehézség ellenére életben maradt és dolgozott, és több tízezer fiatal számára ad rendszeresen indíttatást, példát és mintát az élethez. Mindezen szellemi, lelki és anyagi kincsek értékével a diákok gyarapodnak ? mondta el a házelnök.

Saját nemzeti hittanunk, a sport megerősítéséért tenni, cselekedni szükséges, hogy egészségesebb nemzet épüljön, alakuljon ki ? hangsúlyozta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára. ? A magyar sport alapjai megerősítésére, szélesítésére van szükség a mindennapos testnevelés révén. Ebben nyújt elengedhetetlen segítséget az MDSZ ? fűzte hozzá az államtitkárt, majd kitért arra is, hogy a diákokat minél korábban rá kell szoktatni a rendszeres testedzésre, mert 2010-ben a magyar társadalomnak csupán nyolc-kilenc százaléka végzett heti testmozgást.

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke úgy vélekedett, hogy a kitüntetettek élete, teljesítménye és munkássága példaként állítható a magyar társadalom egésze számára. Egykori öttusa olimpikonként előbb megköszönte edzője, Rátonyi Gábor munkáját, majd a 48 kitüntetett közül külön is kiemelte Keszthelyi Rudolfot, Németh Karolát, Matéz Tivadart és Tóthné Porvay Zsuzsannát, akik negyven-ötven éven keresztül törekedtek arra, hogy Magyarország számára egészséges gyerekeket neveljenek, ezen felül számos országos bajnokot, olimpiai, világ- és Európa-bajnokot is neveltek.

Az eredményes diáksport-munkához jelentősen hozzájárultak a testnevelők, akik sok gyerekkel szerettették meg a rendszeres testmozgást ? méltatta a díjazottakat Balogh Gábor, majd hangsúlyozta, hogy a sportolás megszerettetésében kiemelkedő szerepük van azoknak, akik szabadidejüket feláldozva készítik fel és kísérik a diákokat a különböző versenyekre. Utána Kövér Lászlóval testnevelő tanárokat díjazott, majd a Vastag-fivérek újabb énekszámát követően az utóbbi tíz év legsikeresebb intézményvezetőinek adott át kitüntetést Simicskó Istvánnal. Az MDSZ legismertebb rendezvénysorozata a diákolimpia, melynek versenyei évente csaknem 250 ezer diák részvételével zajlanak. Közülük a kategóriánkénti legjobb tíz intézményt jutalmazták. Az ünnepség zárásaként a Parlament főlépcsőjén közös fotózás, majd a Vadászteremben pezsgős fogadás következett.

Szóljon hozzá!