Mozgásfesztivál nőknek a Fradi pályán
Már csak három napjuk van a tegnapi és mai fiatal hölgyeknek, hogy előnevezzenek a szombati Food Express VIII. Női Mozgásfesztiválra. Érdemes igyekezniük, mert csütörtökig ezer forintért, míg a helyszínen 1200 forintért vehetnek részt a Népligetben, a Vajda Péter utcai Fradi edzőpályán megrendezésre kerülő eseményen.
A hölgyek öt korosztályban mérhetik össze erejüket. 12 éves kor alattiak, 45 éve kor felettiek, valamint a közte lévő három korcsoport küzd az értékes nyereményekért. Lesz női foci, kézilabda- és kosárlabdatorna, de külön díjazzák majd a legtöbb résztvevőt mozgósító megyét is.
A 10 órakor kezdődő rendezvényt a Planetáriumnál is el lehet kezdeni. Fél 11-kor startol innen a mezőny a négy kilométeres úton a Fradi pályáig. Akinek még marad energiája, bekapcsolódhat a sokszínű programot kínáló mozgásfesztiválba. Kipróbálhatja a gumiasztalt, a frizbit, a gólyalábazást és az óriás sítalpat, hogy csak néhányat említsünk a lehetőségekből.
A színpadon délután 4 óráig folyamatosan aerobik órák zajlanak. Oktatók lesznek a Pécsi Sasok, Bíró Ica, Katus Tamás, Ugróczi Mónika és még sokan mások. Aki megéhezik, az a főtámogató Food Express egészséges ételeit fogyaszthatja. Vezetőjük, Zsidek László gasztronómiai szakértő az Ízvadász című könyvét ajánlja a helyszínen. A Magyar Szabadidősport Szövetség elnökeként nem csak szponzora, de szervezője is az eseménynek.
A szombati sportvarázsról ? mert az előző években így nevezték a fesztivált ? bővebben olvashatunk a szövetség honlapján. Ugyanitt az előnevezés is megejthető, s a tucatnyinál is több támogató is megismerhető.