ZETApress

hírportál

Repüljön világbajnokokkal Dunakeszin!

Az ország egyik legszebb fekvésű kisrepülőterére várják május 23-án öt sportág világbajnok nagykövetét a hazai repülés kiválóságai. Gulyás György, Besenyei Péter, Tóth Ferenc, Bártfai Krisztián és Domokos András vendége lesz Kovács Katalin, Cseh László, Kammerer Zoltán, Erdei Zsolt, Kovács Kokó István, Balzsay Károly, Kovács Ágnes, Gyulai Zsolt és még jó néhány jeles sportoló ? tudtuk meg a délelőtti, fotózásra és filmezésre is alkalmat adó sétarepüléssel egybekötött sajtótájékoztatón, Dunakeszin.

A pilóták vendégei mindannyian bizonyítottak már a földön vagy a vízben, de a levegőt még nem hódították meg. Ezúttal 2 Zlin, 3 Cessna, 1 AN2-es, 2 vitorlázó gép, no és a világbajnoki vitorlás fedélzetén nagyot léphetnek ?légi dicsőségük? elnyerése felé.

A házigazda Gulyás György vitorlázó világbajnok látja vendégül barátait. Ez alkalommal nem mindennapi ? az összes korábbi repülés élménytől különböző ? utazásra invitálja sportoló társait. A vendéglátó, és pilóta barátai minden felszállásba belecsempésznek valamit abból a teljesítményből, ami őket magukat repítette a világbajnoki eredmények felé, s egy földi halandónak ? legyen akár a legsportosabb típus ?, bizony nem mindennapi próbát jelent.

A népszerű sportolókkal, a repülőgépekkel, és a Dunakanyar ?célegyenesében? elhelyezkedő kifutópályával a nagyközönség is megismerkedhet. Az LHDK nemzetközi jelöléssel nyilvántartott repülőtérről kevesen tudják, hogy a hazai ürgepopuláció legnagyobb összefüggő élőhelyét foglalja magába, s ennek okán környezetvédelmi oltalom alatt áll. A nagy számban itt élő rágcsálók viszont a repülés igazi bajnokait, a ragadozó madarakat vonzzák ? nem ritkán igazi vadmadár megfigyelőhellyé nemesítve ezzel a repteret.

Szóljon hozzá!