Sportparadicsom Telkiben
A Magyar Labdarugó Szövetség 2006-ban arra az elhatározásra jutott, hogy eldöntötte: saját, világszínvonalú edzőközpontot épít. A monstre beruházás egy évvel ezelőtt kezdődött, s a mindent igényt kielégítő komplexum, melynek hivatalos elnevezése: Globall Football Park Sporthotel mára elkészült ? tudtuk meg Szarvas Istvántól.
A mintegy hárommilliárd forintos beruházás, a hat hektáron elterülő komplexum költségeihez az UEFA két és félmillió eurós, és a FIFA 800 ezer dolláros támogatása mellé a Magyar Fejlesztési Bank biztosította az 1,4 milliárd forintos, húszéves futamidejű hitelt. Mindezek mellé az MLSZ elnyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyik EU-s pályázatán 22 millió forintot, saját forrásból tett a szükséges kiadásokhoz félmilliárd forintot.
A Globall egyaránt alkalmas valamennyi válogatottunk edzőtáborozásaira, edző- és játékvezető képzésre, továbbképzésekre, sérült játékosok rehabilitációjára, konferenciák fogadására, vállalati tréningekre, egyénileg és csoportosan érkező turisták színvonalas elszállásolására.
Az ünnepélyes megnyitó két díszvendége Joseph S. Blatter, a FIFA és Michel Platini, az UEFA elnöke volt. A két világhírű sportdiplomata mellett 18 ország labdarúgó szövetsége képviseltette magát Telkiben, köztük a 2012-es Európa bajnokság két házigazdájának első számú vezetői, az ukrán Hrihorij Szurkiszés a lengyel Grzegorg Boleslaw Lato is.
Kivülük természetesen ott ült a nyitó ceremónia tribünjén többek között válogatottunk szövetségi kapitánya, Erwin Koeman, a nagy öregek közül Buzánszky Jenő és Sándor Károly. Ott volt a lelátón a korábbi MLSZ elnök a világhírű sportriporter, az aranytollas Szepesi György. A nyitóünnepséget a Honvéd Táncegyüttes fergeteges produkciója, majd méltán világhírű szoprán Miklósa Erika operaénekesnő előadása vezette be. Ezt követték az ünnepi beszédek. A sorrend: Michel Platini, házigazdaként Kisteleki István, majd Joseph S. Blatter elnökök.
A jelenlegi legjobb labdarúgóink képviseletében Dárdai Pál ? akinek klubcsapata, a Hertha BSC vasárnap Hamburgban játszik rangadót ? videóüzenetben köszöntötte a megjelenteket. Vele hétfő délután, a Cakó utcai futballpályán találkoztunk.
Elnök Úr! Ön tegnap találkozott Bajnai miniszterelnök úrral. Miről beszélgettek és milyennek ítéli meg a magyar labdarúgás helyzetét? ? kérdeztük a nemzetközi sajtótájékoztatón Joseph S. Blattert, a FIFA elnökét.
Bajnai miniszterelnök úrral konstruktív megbeszélést folytattunk. Elmondtam neki, hogy örülök az új sportlétesítménynek. Úgy értékelem, hogy Kisteleki István elnök úr irányításával jól mennek a labdarúgás ügyei. Beszéltünk a külföldi csapatokban játszó fiatal magyar labdarúgókról. Tájékoztattam, hogy 2010. januártól a FIFA egy díjat alapít, amit Puskás Ferencről nevezünk el. Ennek nagyon örült. Elmondta, hogy reméli, hogy tovább tart a magyar csapat jó szereplése.
A magyar labdarúgás helyzetét jónak ítélem. Bíztatók a világbajnoki selejtezőik eredményei, megvan az esélyük, hogy Dél-Afrikába kikerüljenek. Három évvel ezelőtt a 84. helyen voltak, most a 44. helyen, s ez óriási előrelépés ? felelte a FIFA elnöke.
Mesterhármas az Üllői úton
Ferenczi mesterhármasával 4:1-re verte a Fradi a Ceglédet az Üllői úton, az NB II Keleti csoportjában. A zöld-fehérek talán feljutással ünnepelhetik 110. születésnapjukat. A Soproni Ligában az MTK Siófokról a 92. percben lőtt góljával 1:0-s győzelemmel távozott.