ZETApress

hírportál

Újabb sportágválasztás

A Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI rendezvény elsődleges célja, hogy minél többeknek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt – kedvet csináljon a sporthoz, valamint, hogy segítse a helyes sportágkiválasztást, olyan mozgásforma megtalálását, mely a leginkább illik az adott gyermek, felnőtt korához, testfelépítéséhez, erőnlétéhez. Elősegítve, hogy minél többen élvezettel, sikerélménnyel és ezáltal hosszútávon gyakorolják a kiválasztott sportágat, növelve az egyesületek utánpótlás és tömegbázisát – tudtuk meg a tegnapi sajtótájékoztatón.

A lényeg, hogy a látogatók ne csak nézzék az egyes sportbemutatókat, hanem aktív részesei legyenek maguk is a rendezvénynek, vegyék kezükbe a sporteszközöket, próbálják ki a sportágakat, tapasztalják meg az egyes mozgásformák lényegét, hangulatát. ?Ízleljék meg? a sportot csakúgy, mint tették ezt szeptemberben is.

A két napos IV. Nagy Sportágválasztón május 22-23-án, pénteken és szombaton, a tervek szerint több mint 80 sportágat (!) tehetnek próbára a jelenlévők. A sportágak ilyen egyedülállóan nagyszámú felhozatala, kipróbálási lehetősége reméljük azoknak is ?étvágyat? csinál, akik eddig nem érdeklődtek a sport iránt, nem véletlenül hangoztatjuk, hogy rendezvényünk ?sportvágygerjesztő? kíván lenni.

A Nagy Sportágválasztó tehát nem egy kirakatrendezvény, hanem egy olyan non-profit, civil kezdeményezés, mely megítélésünk szerint a gyakorlatban tud hozzájárulni ahhoz, hogy minél többek életének természetes részévé váljon a mozgás, a sport. Bár a rendezvény budapesti helyszínű, az ország bármely pontjáról várjuk a látogatókat, mint ahogy erre a 2008. szeptemberi rendezvényünknél is akadt sok példa. A rendezvényre a belépés továbbra is ingyenes.

Az őszi III. Nagy Sportágválasztó két napján 4500 volt a látogatók száma, pénteken 45 oktatási intézményből látogattak ki csoportosan a gyerekek kísérőtanáraikkal (összesen kétezer látogató jelent meg), szombaton 2500-an jöttek el a rendezvényre. A IV. Nagy Sportágválasztó várható látogatószámát hat-nyolcezer főre becsüljük. A rendezvényen élsportolókkal, olimpikonokkal is találkozhatnak a látogatók, sőt együttsportolásra is lehetőség nyílik a neves sportszemélyiségekkel.

Sportcsemegék a sportágválasztón

Sok jó sportág kis helyen is elfér! Valóban érdemes lesz kilátogatni a helyszínre, hiszen több mint 80 sportágat megismerni, kipróbálni igazi kihívást jelent majd a látogatóknak. Minden sportág pazar bemutatókkal, megjelenési programmal készül, pár momentumot ízelítőnek mégis kiemelünk, hogy felcsigázzuk az érdeklődést.

Érdekesség, hogy a Nagy Sportágválasztón a téli sportokba májusban is bele lehet kóstolni! Ugyan sem jeget, sem havat nem tudunk a helyszínre varázsolni, de a síelés az eddigi rendezvényekhez hasonlóan egy műanyag pályán most is kipróbálható, a korcsolyasportoknak (műkorcsolya, szinkronkorcsolya, gyorskorcsolya, jégtánc) és a jégkorongnak pedig egy 130 m2-es plasztik pályát építünk.

A hegyikerékpárosoknak külön bemutató-pályát alakítunk ki, de kerékpáros trial bemutató részese is lehet majd a közönség. Az öt vizes medencében a kajak-kenu és sárkányhajó mellett, most a szlalom kenu és kajak póló is megjelenik, valamint a rafting, a szörf és a vitorlás sportokat is ki lehet próbálni, de vízbe érdemes merülni az élet- és vízimentés, az úszás, a szinkronúszás, a vízilabda és a búvárkodás miatt is.

A nagy múltú, klasszikus sportágak mellett a fiatalos sportágakból sem lesz hiány, bemutatkozik a freestyle foci, és a frizbi is, a terepgördeszkások pedig a skimboard és streetboard sportágakkal együtt egy kis ?szigetet? alkotnak, a bemutatóikhoz saját lemezlovasuk szolgáltatja majd a zenét. Szóval lesznek nőiesebb és férfiasabb sportágak is, de az biztos, itt mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább illő mozgásformát!

A rendezvényen megjelenő olimpikonok, élsportolók

A Nagy Sportágválasztó rendezvényeken a sportágak kipróbálása mellett már a kezdetektől lehetőség nyílt a találkozásra élsportolókkal, olimpikonokkal is. Nem lesz ez másképpen a IV. Nagy Sportágválasztón sem. Mind a sportágak képviselői, mind a szervezők azon vannak, hogy minél több sportágnál, minél több híresség, sportkiválóság jelenjen meg, személyükkel is népszerűsítve saját sportágukat, illetve magát a sportot. A gyerekeknek nagyon sokat számít a példaképekkel való találkozás, és hogy a vállalkozóbb kedvű vendégeinkkel még együtt is sportolhatnak, életre szóló élményt jelent számukra.

A rendezvényen megjelenő neves sportszemélyiségek: Dr. Molnár Tamás, Kovács Antal, Kovács Katalin, Kozmann György, Kucsera Gábor, Nagy Tímea, Sike András és Szuper Levente. A neves sportszemélyiségek meghívása még folyamatos, az újabb vendégek személyéről, megjelenésük napjáról, időpontjáról honlapunkon adunk tájékoztatást, a változás jogát fenntartják.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Sportágválasztó Kőbányán

Szóljon hozzá!