ZETApress

hírportál

Visszavágók a közmédiában

Európa Liga-visszavágók lesznek az m2-n és a Dunán. Csütörtökön ismét pályára lép mindkét Európa ligában érdekelt kupacsapatunk. A Videoton?Trabzonspor mérkőzést az m2, a Club Brugge?Debrecen találkozót a Duna közvetíti ? tudatta az MTVA Kommunikáció.

A két, még versenyben lévő magyar csapat közül a Videotonnak van reális esélye, hogy a csütörtöki találkozó után az EL csoportkörébe kerüljön. A fehérváriak múlt héten bravúros, 0:0-s döntetlent értek el Törökországban, így jól szervezett védelemmel és higgadt támadójátékkal, hazai közönség előtt vívhatják ki az EL-főtáblát érő győzelmet. A hétvégi bajnoki forduló mindkét csapat számára remekül sikerült. Senol Günes gárdája a török bajnokság 2. fordulójában 2:0-ra verte az Elazigsport, míg a Videoton az eddig veretlen Haladást győzte le 2:1-re. Az Európa Liga utolsó, 4. selejtező-körének visszavágóját az m2 élőben közvetíti, csütörtökön 20 óra 30 perces kezdettel. A mérkőzés kommentátora Knézy Jenő, a pályaszéli riporter Erdmann Mátyás lesz.

Nem lesz könnyű dolga a DVSC gárdájának, hiszen múlt héten hazai pályán, 3:0-s hátrányt szedett össze a belga csapattal szemben. Ráadásul a Club Brugge kiváló formában van ? múlt hét végén a Mons otthonában nyert 3:1-re ?, és öt forduló után, 13 rúgott góllal veretlenül vezeti a belga bajnokságot. A Loki is győzelemmel hangolt az EL-visszavágóra, az OTP Bank liga 5. fordulójában a Pápát verte 1:0-ra. A DVSC TEVA?Club Brugge EL-visszavágót a Duna élőben közvetíti csütörtökön 20 óra 25-től, a kommentátor Deák Horváth Péter lesz.

Szóljon hozzá!