ZETApress

hírportál

Fazekas itthon marad

Tanúsítványt osztott a HUNADO. A Magyar Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) a londoni olimpián induló 158 fős magyar olimpiai és 32 fős paralimpiai keret doppingellenes felkészítését igazoló ünnepélyes tanúsítvány osztott a Magyar Sport Háza Konferenciatermében.

Közel ezer doppingvizsgálatot végeztek a Magyar Anti-dopping Csoport (MACS) szakemberei, így két héttel a londoni olimpia megnyitása előtt a munka nagy részén túl vannak ? jelentette ki Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenőrzésért felelős MACS vezetője. A szakember a délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ötkarikás játékok előtti szűrőprogram keretében mind a 158 magyar indulót minimum háromszor kontroll alá vetették, de például Cseh László olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszót 14 alkalommal ellenőrizték.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára ugyancsak kitért arra, hogy az elmúlt hetek néhány hazai pozitív esete is mutatja, mekkora szükség van a kellően hatékony doppingellenőrzésre, de a felvilágosításra is. ? A MACS elkötelezett és színvonalas munkája lehet a garancia arra, hogy alapvető célkitűzésünknek megfelelően tisztán versenyezve és eredményesen jövünk haza Londonból ? mondta az olimpiai csapatvezető. Fazekas Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) főosztályvezetője ? aki Czene Attila sportpolitikáért felelős államtitkárt helyettesítette az ünnepségen ? kiemelte, hogy a doppingellenes küzdelemhez kellő állami forrást sikerült megőrizni.

Tiszeker Ágnes elmondta, hogy a csúcstartó Cseh Laci mellett akadtak más, a MACS által ugyancsak gyakran ellenőrzött sportolók. ? Vannak, akiket 12-13-szor is ellenőriztünk, főképpen az atléták, az úszók és a kajak-kenusok közül. A 158 sportolótól eddig összesen 747 mintát vettünk, ebből 631 volt a vizelet- és 116 a vérminta. Ez minden szempontból biztonságot ad, de tökéletes garancia nincs ? hangsúlyozta Tiszeker doktornő, majd hozzáfűzte: ? Semmiféleképpen nem számítok olyan drámára, mint ami Athénban volt a 2004-es doppingbotránynál, de azért lehetnek Londonban is pozitív esetek.

A MACS első asszonya elmondta, hogy a brit fővárosban a mintegy tízezer versenyző körében összesen 6250 ellenőrzést végez a játékokon közreműködő ezer ellenőr, köztük tizenhárom magyar szakember. Naponta négyszáz vizsgálatot végeznek folyamatosan, tehát 24 órán keresztül, az analízisre az ultramodern londoni laborban kerül sor, és 24 órán belül meglesz az eredmény is.

Az olimpikonok egy-egy 84 oldalas kisokost és egy 52 oldalas tiltólistát kaptak útravalóul, melyekben az összes tudnivalót megtalálják. Kérdésemre Ágnes asszony hozzátette, hogy a kötelező doppingellenes tanfolyamokon a résztvevők egy 15 kérdésből álló tesztlapot töltöttek ki, melyet aztán közösen kiértékeltek. Igyekeztek ennek bizonyos vizsgajelleget is adni, de fő céljuk az volt, hogy a sportolók minél többet kérdezzenek, s együtt beszéljék meg a gondjaikat.

Az olimpia előtt három magyar doppingügy is akadt: a vízilabdázóknál Török Béla, a bő keret tagja produkált pozitív tesztet, majd az evezős Juhász Adrián került ki doppingvétség miatt az ötkarikás csapatból. Mindketten eltiltást kaptak. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke kedden jelezte, hogy egy olimpiai A-szintet teljesítő atléta fennakadt egy versenyen kívül elvégzett doppingellenőrzésen. Nevet nem mondott, viszont Fazekas Róbert diszkoszvetőt a MOB mégsem nevezte a játékokra. Ezért a végleges sportolói létszám mára 159 helyett csak 158 lett.

Szóljon hozzá!