ZETApress

hírportál

Tigrisek a tigrisért

Vasárnap délután 2 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykert Tigris Házában soproni kosárlabdázók örökbe fogadnak egy tigrist. Nagy Tamás, a Soproni Tigrisek SE elnöke Dr. Sterbenz Tamással, a Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) főtitkárával együtt vesz részt az eseményen.

A Soproni Tigrisek Fiú Utánpótlás-nevelő Sport Egyesület 1997. óta foglalkozik fiú kosárlabda utánpótlás neveléssel, ahol 8-18 éves soproni és Sopron környéki fiúknak biztosítanak szervezett kereteket a rendszeres, hasznos, és az egészséges életmód feltételeit követő szabadidő eltöltéséhez, versenyeztetik őket a korosztályos országos, és NB II-es bajnokságokon, valamint nevelik az utánpótlást a hazai NB I-es csapatok számára. Többek között Vesztergom Zsolt ? magyar bajnok, Magyar Kupa győztes, NB I-es játékos ? is náluk nevelkedett.

Mivel az egyesület fontosnak tartja a környezet- és az állatok védelmét, ezért a fenti időpontban előkészítő, kenguru, gyermek és serdülő korosztályukból közel 100 gyermek látogat el a budapesti állatkertbe, ahol szervezetük örökbe fogadja az apatigrist. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az állatok védelmére, és hogy mennyire fontos a gyermekek számára a sport, a kosárlabda utánpótlás nevelése. Az idei évben a Kormány az öt kiemelt látvány-csapatsportág támogatásával nagy mértékben segíti a kosárlabda népszerűsítését a gyermekek között, s ez a rendezvény is ennek a keretében és céljának megfelelően kerül megrendezésre ? tudtuk meg Faragó Andrástól, az MKOSZ sajtófőnökétől.

Szóljon hozzá!