ZETApress

hírportál

Borkai aláírta

Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 1991. évben határozatával létrehozta az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF). A versenyeket mind a nyári, mind a téli olimpiai sportágakban megrendezik. Együttműködési megállapodás történt a szövetségekkel a mai sajtótájékoztatón.

A XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált az Európai Olimpiai Bizottság határozata értelmében 2017 júliusában rendezik. Az EOC tavaly áprilisban pályázatot írt ki. Győr városának komoly esélye van arra, hogy olimpiai verseny házigazdája legyen. Magyarország tehát első ízben adhatna otthont olimpiai viadalnak.

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (European Youth Olympic Festival/EYOF) a kontinens utánpótlásának kiemelkedő sportrendezvénye, amelyen Magyarország a Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében 1991 óta minden egyes alkalommal részt vett. Gyakorlatilag ez az első igazi ötkarikás élmény a 14-18 éves generáció számára, amikor is testközelből találkozhatnak az olimpiai eszmével.

Az EYOF (European Youth Olympic Festival) az olimpiai mozgalom harmadik számú megmérettetése a felnőtt olimpia és az ifjúsági olimpiai játékok után. Kétévente rendezik meg, és ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint egy nagy olimpia. A fesztivált ugyanúgy jellemzi az ötkarika, az olimpiai láng, a nyitó és záróünnepség, vagy éppen az olimpiai falu rendszere. Négyezer sportoló méri össze tudását és erejét.

2011-ben a nyári versenyeket a törökországi Trabzon városában rendezték július 23-30. között. A magyarok 36 versenyzővel indultak 4 sportágban. Az olimpiai fesztiválon az Európai Olimpiai Bizottság 49 tagországa vett részt. A jövő magyar olimpikonjai 5 arany-, 3 ezüst és 5 bronzérmet nyertek. Az éremtáblázaton Magyarország az előkelő hatodik helyen végzett 49 ország közül. A legeredményesebb EYOF magyar szempontból a 2003-mas párizsi verseny volt 14 aranyéremmel. Legeredményesebb EYOF-sportágunk pedig az úszás összesen 25 éremmel. Számos magyar fiatal az EYOF-versenyeken robbant be a köztudatba ? korábban Mészáros Anett, Karakas Hedvig, Risztov Éva, Kiss Gergő, Verrasztó Dávid, Biczó Bence, Bernek Péter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna is Európa legjobbja lett, jelenleg mindannyian a londoni olimpia indulói között szerepelnek. A 2017-es rendezési jog odaítéléséről az EOC közgyűlése dönt idén decemberben. Az EOC nemrég ? Pattrick Hickey elnök vezetésével ? Budapesten tartott egy sikeres, háromnapos konferenciát.

Ma a Magyar Olimpiai Bizottság, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a szövetségek között a 2017. évi EYOF rendezési jogának elnyerése és sikeres lebonyolítása érdekében háromoldalú együttműködési megállapodást írtak alá. Győr városát Borkai Zsolt polgármester, a MOB elnöke képviselte, a Magyar Olimpiai Bizottságot Dr. Magyar Zoltán alelnök. A 9 résztvevő sportágat az érintet szövetségek elnökei, főtitkárai képviselték: torna ? Sörös Ferenc, a Magyar Torna Szövetség általános elnökhelyettese, kerékpár ? Törzsök Zsolt, a Magyar kerékpáros Szakági Szövetség elnöke, tenisz ? Dr. Szűcs Lajos, a Magyar tenisz Szövetség elnöke, röplabda ? Földvári Péter, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, kosárlabda ? Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, kézilabda ? Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, judo ? Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, atlétika ? Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, úszás ? Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Borkai Zsolt polgármester, a MOB elnöke kiemelte, Győr városa egy olyan esemény helyszíne lehet 2017-ben, amelyre az egész világ odafigyel. Egy ilyen rendezvény sikere akár évtizedekre is megalapozhatja Magyarország sportbéli fejlődésének irányát. ? Győr rendezési esélyei jók, hiszen egyedül pályázik az eseményre, de ez nem jelenti azt, hogy mi rendezhetjük az EYOF-ot. A kormánygarancia révén komoly infrastrukturális fejlesztések várhatók a következő években, így egy új uszoda, atlétikai pálya, új sportcsarnokok építése, vagy éppen más, már meglévő létesítmények felújítása.

Ezek a fejlesztések azonban nem csak a nyolc napos EYOF lebonyolítását szolgálják, hiszen azok utána is hasznosíthatók. Több mint egy éve dolgozunk ezen a pályázaton, és már a finisében járunk, most jött el az ideje, hogy a magyar részvétel szempontjából érdekelt kilenc sportág bekapcsolódjon a folyamatba. Legalább négyezer, 14-18 éves sportoló érkezhet Győrbe öt év múlva, nem beszélve a tízezres nagyságrendű kíséretről ? jelentette ki Borkai Zsolt.

1896 óta álmodunk arról, hogy Magyarországon olimpiát rendezzünk. Az elmúlt esztendőkre, ha visszatekintünk, kétezer körül budapesti ötkarikás játékokban gondolkodtunk, 2007-ben Debrecenben szerettünk volna ifjúsági olimpiát szervezni, és most valóra válhat az álom egy győri rendezésű, európai ?kis? olimpia tekintetében ? tette hozzá Dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató.

A sajtótájékoztatón részt vett Szekeres Pál, a NEFMI helyettes államtitkára, Balogh Gábor, miniszterelnöki tanácsadó, Molnár Zoltán, MOB-főtitkár, Szabó Bence, a MOB sportigazgatója, Mihók Ildikó, a MOB marketing igazgatója és Medvegy Iván, a MOB szakmai főmunkatársa. Győr városát Dr. Sipos Gertrúd elnöki tanácsadó, Domanyik Eszter kommunikáció, marketing és turizmus osztályvezető és Csörgits Lajos aljegyző képviselte. Az úszó szövetség részéről megjelent Szabó Tünde főtitkár és Güttler Károly, a kerékpárosoktól Sipos János és Takács Gyula, a torna szövetségtől Altorjai Sándor főtitkár, míg az atlétikai szövetségtől Gyulai Márton főtitkár is.

Szóljon hozzá!