ZETApress

hírportál

Hátukon a párjuk

A Békéscsaba melletti Póstelken rendezték meg a Hátamon a párom elnevezésű futóversenyt, melynek során a pároknak egy 250 méter hosszúságú, akadályokkal nehezített pályán kellett rátermettségüket bizonyítani. A szabály szerint a hátizsák szerepét betöltő hölgynek minimum 49 kilogrammot kellett nyomnia.

A legjobbak három fordulón keresztül jutottak el a döntőig, ahol így már utolsó erejükkel harmadszor is megmászták a dombot, keltek át a vizes akadályon és farönkökön is. A győztes jutalma annyi rekesz sör volt, amennyit az édes teher, a csapat hölgytagja egyszerre meg tudott emelni ? tudtuk meg Dobor Dezső sajtófőnöktől.

A verseny szünetének idején érkezett meg Varga Normann, aki Budapestről indulva, napi egy maratont futott Póstelekig. A fogyatékkal élő sportember nagy terv megvalósítására készül, ötven napon át napi ötven kilométert teljesítésével futva készül elérni a londoni olimpia megnyitóját, ahol majd át szeretné adni a magyar sportolóknak az útja során gyűjtött szurkolói jókívánságokat.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Vodkafutás Pósteleken | ZETApress

Szóljon hozzá!