Megkezdték a tesztelést
A Talmácsi Gábor és Stefano Favaro szárnyai alá vett magyar motorosok tegnap megkezdték felkészülésüket az idei szezonra ? tudatta a Faster MLLC. Mint kedden már megírtuk, Sebestyén Pétert és Győrfi Alent támogatja a Management.
Nem volt túl kegyes az időjárás a két ifjú titánhoz az első tesztnapon Spanyolországban. Mivel kedden egész nap esett az eső, így 11 órakor még vizes pályán kezdődött meg a munka, ráadásul igen erős szél is nehezítette a motorozást, ami délutánra olyan viharossá vált, hogy az utolsó tesztelési szakaszban nem engedte a csapat, hogy Petiék a pályára menjenek.
Mindkét versenyző nagyon komolyan vette a munkát. Alen számára az első napot technikai problémák tarkították és csak a nap végére tudott újból kimenni a pályára, de akkor már nem maradt túl sok ideje, éppen csak annyi, hogy nagyvonalakban megismerje a pálya vonalvezetését.
Peti amennyi időt csak tudott, a pályán töltött, ismerkedett a pályával, a motorral, a határokkal. A csapat a nap elején legelső lépésként az 1:48-as köridők teljesítését tűzte ki célul, ezt sikerült is elérnie. A munka ma és holnap továbbfolytatódik, remélhetőleg sokkal szélcsendesebb és jobb időjárási körülmények között.
Nem voltam túl szerencsés ma, két komolyabb technikai probléma is adódott a motorommal, emiatt nem töltöttem valami sokat a pályán. A nap végére mindösszesen 14 kört sikerült teljesítenem, de ezalatt is végig a pálya, és a motorom megismerése volt a cél. Nagyon jó hangulat volt a boxba, a csapat remekül dolgozik. Holnap szeretnék lényegesen többet motorozni és remélem, hogy ez a borzasztóan erős szél is csendesedni fog ? nyilatkozta tegnap Györfi Alen.
Motorikusan nagyon jó a gép, a futómű beállításokon kell még dolgoznunk, ami már a mai napon is egyre jobb lett, ami meg is látszott a köridőkön, de még van mit finomítanunk rajta. Csak jókat tudok mondani a csapatról, az első közös munkanapról. Nagyon várom a következő két tesztnapot, hiszen minden tapasztalatra szükség lesz a versenyeken ? mondta Sebestyén Péter az edzés után.
Maximálisan elégedett vagyok mindkét fiú teljesítményével az első tesztnapot követően, igyekeztek magukból a legtöbbet kihozni. Ilyen időjárási körülmények mellett embert próbáló feladat tesztelni egy ismeretlen pályán, egy ismeretlen motorral, de mindketten hiba nélkül, keményen dolgoztak. Tapasztalatból mondhatom, hogy a szél az egyik leghátráltatóbb tényező motorozás közben. Még két napon gyakorlás vár rájuk, mely során igyekszem őket mindenben segíteni ? értékelte Talmácsi Gábor a látottakat.