Sikeres úszók a Városházán
A margitszigeti úszó Eb sikeres versenyzőit fogadta edzőik társaságában ma délelőtt Demszky Gábor a Városházán. A főpolgármester elmondta, hogy a két arany- és egy ezüstérmet szerzett Cseh Lacit, a három bronzérmes Kovács Ágit és az Eb szervezőbizottságát Pro Urbe-díjra terjeszti a Fővárosi Közgyűlés elé. A kitüntetéseket a Főváros Napján, november 17-án személyesen szeretné átadni. (Mint köztudott, addigra már túl leszünk az október elsejei önkormányzati választásokon, s a díjak átadása a mindenkori főpolgármester feladata.)
Az Eb kiváló megszervezése jó ajánlólevél úgy az úszó Vb megszervezésére, mint a 2012 labdarúgó Eb megrendezésére, folytatta Demszky Gábor. Beszélt arról is, hogy az imént említett Kőbányán úszó sportolókat és eredményeiket a kerület lakosai is magukénak érzik. Erről az elmúlt hétvégi X. kerületi Nyitott Városháza keretében is megbizonyosodhatott.
Külön öröm számomra, folytatta a főpolgármester, hogy a hazai sikerek hatására Kovács Ági 2008-ig a vízben marad, s a pekingi olimpián is indulni akar. Remélem, hogy minél többen szurkolunk majd Kínában is neki, mondta. Arról is beszélt Demszky Gábor, hogy szomszédja, Darnyi Tamás úszó olimpiai bajnok példáját követve ő is minden reggel úszik.
Sajnos az ünneplés fényét elhomályosította, hogy a megjelent tévéstábok inkább a tegnap esti katasztrófáról szerettek volna hallani, de mivel erről most nem eshetett szó, látványosan leszerelték technikájukat. Lesújtó érzés lehetett ez az ünnepelteknek. Szerencse, hogy egyéni interjúk azért még készültek. Mi hűségesen kitartottunk, a katasztrófáról pedig még ma beszámolunk.
3 hozzászólás
Visszajelzések
- Nincs még felelős a katasztrófahelyzetben | ZETApress
- Lőni vagy nem lőni? | ZETApress
- Mr. Frizbi a Lotz-teremben | ZETApress