ZETApress

hírportál

Dakar helyett Jó Levegőt

Ma végre elrajtolt Buenos Airesből a 31. Dakar Rallye népes mezőnye. A versenyzők az előttük álló két hétben 9574 kilométert tesznek meg Argentínában és Chilében, hogy 17-én ugyanott érjenek célba. A közel tízezer kilométeres száguldásból 5652 kilométer lesz a gyorsasági szakaszok hossza. Homoksivatagban és magas hegységekben egyaránt megfordulnak.

S mi köze van a dél-amerikai versenynek Dakarhoz? A nevén kívül tulajdonképp semmi. Az eredeti párizsi rajthely már sok-sok éve módosult. Tavaly Lisszabonból akartak elrajtolni Afrika felé, de az utolsó pillanatban lefújták az egészet. A jövő évit a budapesti Hősök teréről akarták elindítani, az első gyorsasági szakaszt egy Veszprém környéki lőtérre tervezték, de valószínűleg ebből sem lesz semmi.

A varseny sem kerül már vissza Afrikába az ottani háborús konfliktusok miatt, így a dakari cél is a múlté. A románokkal tavaly közösen rendezett Central Europe Rallye sem ismétlődik meg az idén, mert azt a múlt évben elmaradt Dakar helyett tartották.

Hazánkat egy motor ? Dési János (KTM), három autó ? Szalay-Bunkóczi (Opel), Palik-Darázsi (Nissan) és Liszi-Fenesi (Mitsubitsi) ? valamint két kamion ? Darázsi-Bahor-Kis és Szaller-Pócsik-Csitári (MAN) ? képviseli. A versenyről friss híreket itt olvashatunk. S mi köze van mindennek a címben leírt fogalomhoz? Korántsem környezetvédelmi felszólítás, bár ennek se lenne utolsó. Az ok sokkal prózaibb. Az argentin főváros neve, Buenos Aires magyarul Jó Levegőt jelent.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Újra a Jó Levegőn

Szóljon hozzá!