ZETApress

hírportál

Kik lesznek a legjobbak?

A tavalyi félszázadik Sportcsillagok Gálája után idén már nem a Budapesti Kongresszusi Központban, hanem a SYMA Csarnokban kerül sor pénteken este 7 órakor Az év sportolója verseny eredményhirdetésére a Duna TV kamerái előtt. A választáson messze nincs olyan könnyű dolguk a sportújságíróknak, mint amikor csak egy sportágban kellett megválasztani az év legjobbját.

Ha csak a legutóbbi Aranylabda-szavazást nézzük, mennyivel egyszerűbb is volt összehasonlítani Ronaldo, Messi és Torres idei teljesítményét, mintsem mondjuk összemérni az idei olimpián Vajda Attila aranyérmét Cseh László három ezüstjével. Hasonló a gond, mint tavaly, amikor Talmácsi osztotta meg az újságírókat. Már amennyiben az olimpiai sportágak világbajnokaira szavazzanak-e, vagy inkább a profi világ klasszisára. Igazi fejfájás persze akkor keletkezett volna, ha Talmácsi idén is hozta volna az első helyet, hisz akkor az év végén egy olimpiai bajnokkal kellett volna megmérkőznie a nagy játékon. Mert csak egy nagy játék ez, ahol közel 300 sportújságíró szavazatai alapján derül ki az első, azaz hogy Cseh, vagy Vajda? ? Vajda, vagy Cseh?

Jellemző a két kiemelkedő sportember gondolkozására az, ahogy ők nyilatkoznak erről. Számomra ez a kérdés nem kérdés, az olimpiai aranyéremnél egész egyszerűen nincs több ? mondta Cseh László. ? Nagyon nagyra tartom Laci teljesítményét, akit csak a földön-kívüli tudott megelőzni. Laci többet nem tehetett, mint hogy minden indulásánál legyőzte korábbi önmagát. Ennél több mi lehet? ? vélekedett Vajda Attila. Ebben a csatában az olimpiai ezüstérmes birkózó, Fodor csak csendes szemlélő lehet.

Akadt, aki Az év sportolójának Overdose-t javasolta. Befut-e a csodaló itt is? Pars Krisztiánnak pechje, hogy csak a szavazás lezárta után derült ki róla, hogy olimpiai ezüstérmes. Vajon Sors Tamást, az egyetlen paralimpiai bajnokunkat a mozgássérültek között rangsorolják-e vagy Vajdáék társaságában?

A nőknél látszólag egyszerű a helyzet, hisz az olimpiai bronzával Mincza-Nébald Ildikó látszólag a legkomolyabb várományos a címre. Igen ám, de mi történik akkor, ha az újságírók ?megbontják? a Kovács-Janics párost és tagjaira egyéniként szavaznak? S ha így tesznek, akkor Janics, vagy Kovács-e a jobb? Dobj a kockával még egyet, a játék folytatódik.

A csapatok esetében aligha lehet kétséges a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdások újabb sikere. Látszólag így van, de a versenybe igen erős kihívóként szállt be a már-már a polósok népszerűségét is túlszárnyaló, A-csoportba jutott hoki válogatott. Vagy itt rúg igazán labdába Kovács és Janics, mint csapat? Esetleg az emberfelettit teljesítő Kozmann-Kiss kenu páros?

Ha nagy a csata a pólósok és a hokisok között, akkor a szövetségi kapitányok versenyében hasonlóan kemény ellenfele akadhat Kemény Dénesnek Pat Cortina személyében. Az év sportolója versenyben fordult már elő, hogy külföldiek is a kitüntetettek közé kerültek. Emlékeznek még Kunticsra, Fatusira, Kopunmovicsra és Kuznyecovra, a Fradi idegenlégiósaira? Az ő nyomdokaikba léphet a kanadai meglepetésember Cortina.

Jelen sorok írója a férfiaknál Vajda Attila kenust, Cseh László úszót és Bácsi Péter birkózót, míg a nőknél Hosszú Katinka úszót, valamint Mincza-Nébald Ildikó és Hormay Adrienn párbajtőrözőket jelölte a dobogóra. Az edzők sorrendje nálam Vécsi Viktor, Túri György és Sári Nándor, míg a szövetségi kapitányoké Kemény Dénes, Pat Cortina és Angyal Zoltán. A csapatok közül a férfi vízilabda- és jégkorong-válogatottak mögött a Kovács-Janics kajakpárosra szavaztam.

Az év edzői versenyben is valószínűleg visszaköszön a Vajda-Cseh párviadal. Kérdés, hogy a versenyzőik sorrendje egyben meghatározza-e Túri György és Vécsi Viktor helyezését is, vagy esetükben épp megcserélődik a sorrend, és a végül második helyezett sportoló edzője léphet fel a dobogó tetejére. A válaszok december 19-én este 7-kor a SYMA csarnokban sorra kerülő díjátadó gálán, s a Duna TV élő adásában fognak kiderülni. Remélhetőleg a tavalyi sporttévés közvetítéssel ellentétben nem szakítják meg a reklámok a műsort, s a vacsoraasztaloknál a besurranó ?büféújságírók? helyett igazi sportripotrek foglalhatnak helyet!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Meglettek a legjobbak

Szóljon hozzá!