ZETApress

hírportál

Háborús övezet

Éles aknavető gránátot találtak a maty-éri pályán. Az augusztusi MOL Kajak-kenu Világbajnokságnak helyet adó pálya létesítményeinek felújítása közben 2. világháborús éles lőszert, egy aknavető gránátot találtak ? tudatta az MKKSZ.

A munkálatok egyébként az ütemterv szerint haladnak, a beruházás kivitelezői szerint nem lesz akadálya annak, hogy a sportolók augusztus közepére birtokba vehessék a megújult pályát. Rohamtempóban zajlanak a munkálatok Szegeden, a Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban. A tavasszal megszavazott állami támogatásnak köszönhetően megújulnak a maty-éri pályát kiszolgáló létesítmények, így minden eddiginél jobb körülmények között várja a sportcentrum augusztus közepén 95 ország, több mint kétezer versenyzőjét, valamint a MOL világbajnokságra érkező mintegy ötvenezer szurkolót. A sportolói motel felújítása közben tegnap aknavető gránátot találtak.

Ez már a második gránát, amit találtunk a munkálatok során ? meséli Szovics Zoltán, a létesítmény vezetője. ? Az egyiket ? egy T?34-es harckocsi gránátot ? egy hónappal ezelőtt hatástalanították, azt az északi zárógátnál ásták ki a munkagépek. A mostani viszont közvetlenül versenyzők által használt motel mellett, tegnap került elő. Jelenleg várjuk, hogy Budapestről megérkezzenek a tűzszerészek, emiatt sajnos fél napra le kellett állítani a munkálatokat. A lőszer éles, muszáj volt lezárnunk a területet, hogy senki se kerüljön veszélybe. A 81 mm-es magyar aknavetőgránát valószínűleg az építkezéshez hozott földben került a pályára.

Az állami sportvezetés 450 millió forintos céltámogatást szavazott meg a pálya felújítására. Ebből a pénzből a motel mellett megújul a céltorony, a lelátó, valamint zajlik a létesítmények akadálymentesítése is. A világbajnokság méltó lebonyolításához beszerzésre került hat új katamarán-motorcsónak és egy új rajtgép is, amelynek működését éppen tegnap tesztelték. Az EDF?DÉMÁSZ Szeged fiatal versenyzőinek segítségével megtartott főpróbán minden tökéletesen működött.

Szóljon hozzá!