ZETApress

hírportál

Kilences a vizes Eb-n

Véget ért vasárnap a Margitszigeten a 28-ik Úszó Európa-bajnokság. Kilenc érmünkkel ? két arany, két ezüst és öt bronz ? nem nagyon dicsekedhetünk, mert a nemzetek közötti nem hivatalos pontversenyben csak a tizedikek lettünk. A tizenkét napos versenyt hazánkban nem először rendezték meg. Itt volt 1926-ban az első kontinensviadal, utána 1958-ban is rendeztünk egyet, s most volt a sorban a harmadik.

A Széchy Tamás uszoda alig pár héttel a versenyek előtt készült el, pedig már jó lett volna a tavalyi Junior Eb-n kipróbálni a szervezői, rendezői feladatokat. Sajnos az építést sokan akadályozták, s idén tavasszal az árvíz is hátráltatta egy időre a munkálatokat. Az engedélyek is késtek, de szerencsére a július 26-i megnyitóra minden összeállt.

Az m1 közvetítésében tévénézők milliói láthatták szerte a világon, hogyan fütyüli ki a közönség egy része a zsúfolt lelátón Magyarország miniszterelnökét. Divat nálunk az ilyesmi, s a rendszerváltozás óta mindannyian büntetlenül megtehetjük pártállástól függetlenül. Emlékezzünk csak az Antall József elleni füttykoncertre az akkor még le nem égett BS-ben 1992-ben a barcelónai olimpiáról hazatérő küldöttség fogadásakor. Most Gyurcsány Ferenc volt soron, s a népes publikum követte a trendet a megnyitón.

Az uszodában az első héten a szinkronúszók versenyeztek, de ott nem született magyar siker. Eredményesebbek voltak viszont hosszútávúszóink a Balatonban, mert csütörtökön Almádiban Kovács Rita tíz kilométeren megezüstözte a vizet. A 36 éves úszónő nyolc év kihagyás után is csúcsformáját hozta, s megszerezte a magyarok első ezüstérmét. Közben a szigeten is egyre nőtt a versenyek iránti érdeklődés, ezért az első héten mindenkit ingyen engedtek be az uszodába. Aki már korábban megvette a jegyét, azt értékes ajándékokkal kárpótolták.

Az ezüstös Balatonból az aranyos Margitszigetre

Hétfőn végre a számunkra nagyon várt úszó- és műugró versenyek is elkezdődtek, de az újabb magyar éremre szerdáig kellett várni. Igaz akkor mindjárt lett három is. Cseh László 200 méteres vegyes úszásban aranyat, míg a két hellyel mögötte végző Kerékjártó Tamás bronzérmet szerzett. Ugyancsak bronzéremnek örülhetett 100 méteres mellen a másik nagy visszatérő, Kovács Ágnes is.

Ági pénteken újra megörvendeztetett bennünket, mert 200 méteres mellúszásban is bronzot nyert. Ugyancsak harmadik lett, de már szombaton Barta Nóra a 3 méteres műugrásban. S hogy az utolsó előtti nap még sikeresebb legyen arról Cseh László gondoskodott a 200 méteres háton szerzett második helyével.

Minden jó, ha jó a vége, mondhatja Cseh László, mert szombaton a 400 méteres vegyes úszásban megnyerte második aranyát. Kovács Áginak is szép sikert hozott a vasárnap az 50 méteres mellúszásban szerzett harmadik bronzérmével. Egy érmet várt az Eb előtt, de mindannyiunk örömére megháromszorozta. Most már tényleg kár lenne visszavonulnia!

S hogyan lesz majd a folytatás? Egyelőre lebontják az ideiglenes lelátókat, majd az új medence fölé télre sátortető kerül. Az Eb sikeres lebonyolítása után most megpályázzuk a világbajnokság megrendezését. A személyi és tárgyi feltételek adottak, az akarat is megvan hozzá, akkor meg miért ne nyerhetnénk el ezt is?

Szóljon hozzá!