Piquet lett a hatodik
Nem ismételte meg édesapja ?86-os sikerét a brazil Nelsinó Piquet. Nelson a I. Magyar Nagydíj nyertese volt, s később is többször győzött Mogyoródon. Fiától, a Formula?1 Renault-s újoncától a pontszerző hatodik hely is ragyogó teljesítmény.
A futam nagy vesztese egy másik brazil, a Ferraris Felipe Massa volt. Már a rajt után megelőzte Hamiltont, végig vezette a mezőnyt, de három körrel a vége előtt egy motorhiba folytán kiállni kényszerült. Márkatársa, a finn Raikkonen a harmadik helyet szerezte meg, míg a futamot egy másik finn, a Mercedeses Kovaleinen lett.
A második helyen is meglepetés született, a Toyotás német Glock állhatott fel a dobogóra. A három herendi serleget Szekeres Imre hadügy- és Gyenesei István sportminiszter, valamint Szamos Miklós MNASZ elnök adta át. Közben egy apróbb malőr is előfordult, mert a győztesnek járó porcelántálat a főszponzor megbízottja a Mercedes kéviselője helyett előbb Glock-nak adta. Szerencsére hamar kiderült a tévedés, s utána már ment minden a rendes útján.
Az élről induló Hamilton (Mercedes) egy defekt miatt csak ötödik lett, előtte tavalyi csapattársát, a most Renault-s Alonsót intették le. Hetedik Trulli (Toyota), nyolcadik Kubica (BMW) lett. A lengyel versenyző buzdítására legalább 25 ezer honfitársa érkezett.
Egyéni összetettben Hamilton 62 ponttal vezet, mögötte Raikkönen (57), Massa (54), Kubica (49), Heidfeld ? aki BMW-vel ma csak tizedik lett ? (41) és Kovaleinen (38 pont) a sorrend. Csapatban is ők állnak az élen: a Ferrari 111, a Mercedes 100, míg a BMW 90 pontot szerzett. A Toyota mindössze 35 ponttal, a Renault 31-gyel a negyedik-ötödik.
Délutánra biztossá vált, hogy 2016-ig rendezhetünk Formula?1-es versenyeket a Hungaroringen. A szerződést ma írta alá Bernie Ecclestone és Gyenesei István. Mivel rövidesen az évi tíz európai helyszín a felére csökken, épp időben biztosítottuk be magunknak a további nyolc versenyrendezést.