ZETApress

hírportál

Áttekinthetőbb versenysport

A Magyar Olimpiai Bizottság ma tartotta idei első közgyűlését, a Rákóczi úti Best Western Hotel Hungária nagytermében. A közgyűlés az elnökség által odaítélt elismerések, díjak átadásával kezdődött, majd Borkai Zsolt elnökké választása után megüresedett helyére Gémesi Györgyöt választották meg alelnöknek Gyárfás Tamás, Gyulay Zsolt és Szabó Tamás mellé.

A napirend középpontjában pénzügyi, gazdálkodási kérdések álltak, beszámoló hangzott el a tavalyi gazdálkodásról, közhasznúsági jelentés, mérleg elfogadása, majd döntés az idei költségvetésről, és az olimpiai felkészülésre biztosított állami támogatások felhasználásáról.

500 nappal London előtt Molnár Zoltán csapatvezető és Kovács István, az Előkészítő Bizottság vezetője beszámolt a magyar versenyzők olimpiai felkészüléséről, majd Kamuti Balázs, a Pegazus Sport-Tours Kft. sportigazgatója adott tájékoztatást a londoni jegyértékesítésről. Tájékoztató hangzott el a Gerevich Aladár Sportösztöndíj szabályzatáról, és a Londoni Olimpiai Játékokra készülő magyar csapat felkészüléséről. A délutáni sajtótájékoztatón aláírták a MOB mintegy hatmilliárd forintos állami támogatásáról szóló szerződést.

Czene Attila, a NEFMI sportért felelős államtitkára és Borkai Zsolt, a MOB elnöke aláírták a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvénynek a NEFMI, ?Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására? jogcímcsoport, valamint a ?Felkészítést végző sportszakemberek támogatása? előirányzatából megállapított, mintegy hatmilliárd forintos pénzügyi támogatási szerződését.

A dokumentum részletesen leírja az egyes feladatok támogatására szolgáló összegek felhasználási feltételeit és az ellenőrzés módját is. Mivel az eljárási szabályok egyértelműsítik az igénybevétel feltételeit is, a sportágazat valamennyi szereplője számára tervezhetővé és kiszámíthatóvá válik a finanszírozás.

A többmilliárdos támogatás hét területet fed le. A Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására összesen 2742,1 millió forint, a Válogatott kerettagok emelt szintű sportegészségügyi vizsgálatainak támogatására 120 millió Ft, a Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladataira 183,5 millió Ft, a Diák- és hallgatói sport támogatására összesen 335,2 millió forint, valamint a Szabadidősport események támogatására összesen 150 millió forint kerül a MOB-hoz.

A Sporteredmények, sportszakmai tevékenységek anyagi elismerésére – az olimpiai járadék folyósítására összesen 1767 millió 715 ezer forint áll a MOB rendelkezésére (ez az éves összeg 2011. január-március hónapban elutalt járadékokkal csökkentett része). A jövőben a MOB folyósítja a Héraklész programban dolgozó felkészítést végző sportszakemberek támogatását is 161,7 milliós keretösszegből.

A ma aláírt szerződésben a MOB kötelezettséget vállalt arra, hogy a támogatásokat kizárólag a szerződésben meghatározott célokra, valamint a benyújtott (a szerződés elválaszthatatlan részét képező) költségvetési és szakmai terv alapján használja fel. A megvalósuló célok teljesüléséről a MOB negyedévente (a negyedévet követő naptári hónap 15. napjáig, így első alkalommal 2011. július 15-ig) írásban is beszámolót készít a NEFMI-nek. A szakmai beszámoló elmaradása esetén a NEFMI a támogatás következő részletének kifizetését a szakmai beszámoló benyújtásáig felfüggesztheti.

A kormány a sportot kiemelt ágazatként kezeli, elkötelezett az irányváltás mellett, amelyhez elengedhetetlen a gyökeres átalakítás. A hatékonyabb és nyomon követhetőbb forrásfelhasználáshoz egyértelmű és egycsatornás finanszírozási rendszerre és forráskoncentrációra van szükség, vagyis arra, hogy egy szervezet egy célra, csupán egyetlen forrásból kaphasson támogatást.

E folyamat fontos eleme, hogy a minisztérium a MOB-on keresztül nyújtja a fent említett támogatásokat. A versenysport irányításában, valamint a sportszféra finanszírozásában közreműködő szervezeti rendszer átalakításával a jövőben átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé válik a rendszer.

Szóljon hozzá!