ZETApress

hírportál

Kenusok Kuala Lumpurban

Tóth Márton és Mike Róbert felfedezi Kuala Lumpurt. Március közepéig egzotikus helyszínen, Kuala Lumpurban készül egy kisebb magyar kenus csapat ? tudatta az MKKSZ.

Az Ázsia bajnokság helyszínéül is szolgáló Putrajaya Maritime Centre vendégszeretetét élvezi többek között a világbajnoki bronzérmes Tóth Márton és Mike Róbert is. ? Igazából Mike Robinak köszönhetjük, hogy most itt vagyunk ? küldi a beszámolót a messzi Kuala Lumpurból Tóth Márton. ? Ő ugyanis a googleEarth nagy rajongója, és ő talált rá erre a helyszínre, ahol már Ázsia bajnokságot is rendeztek már.

Világbajnoki bronzérmeseink természetesen nem egymagukban utaztak Malájziába: Szabó Attila edző irányításával itt készül Varga Dávid, Volein Viktor, Horváth Gergely, Németh Szabolcs és Kovács Máté is. ? Hogy mit kell tudni a helyről? Egy körülbelül hat kilométer hosszú, öblökkel szegélyezett tavon edzünk. Az utolsó egy kilométert azonban nem tudjuk kihasználni, mert valami főmufti háza mellett van a víz ? folytatja Tóth Márton. ? Az időjárásról annyit, hogy délutánonként menetrendszerűen 5 óra körül jön az eső, de egyébként nagy a meleg és magas a páratartalom. Lassan ezt is kezdjük megszokni, kevesebbet izzadunk, és jobban is bírjuk, mint az elején. A szállásunk egy lakás egy nagy háztömbben, nincs vele gond, csak az angolvécét hiányoljuk egy picit. Az edzések mellett egyre jobban megismerjük a maláj kultúrát és az emberek mindennapjait. A malájok nagyon vendégszeretők és kedvesek, és vicces, de mindig nice body-t emlegetnek, amikor meglátnak bennünket.

A sporttelepen mindig azt kérdezik tőlünk, hogy mit edzünk, hogy ilyen ilyen nice body-nk van. Egyelőre a kilométereket gyűjtögetjük, napi 25 kilométer legalább megvan, mellette pedig a futást és a kondit sem hanyagoljuk el. A páros edzéseket a jövő héten kezdjük, és nagyon bizakodóak vagyunk, mert mindkettőnknek jól sikerült a téli alapozás, kezd beindulni a hajó alattunk. Bár nem vagyunk luxus körülmények között, igazából mindenünk megvan a felkészüléshez szükséges, ráadásul a környezetváltozás is új lendületet adott nekünk, egyelőre nagyon élvezzük az edzőtábort.

És hogy az edzések mellett mire jut ideje a Kuala Lumpur-i különítménynek? ? Elmerülünk a maláj kultúrában, próbálgatjuk a keleti ízeket, én speciel nagyon sok rákot eszem. Itt főként curryvel és csípősen főznek, de nagyobb gondunk még nem volt az ételekkel. Már Szingapúrban is jártunk, ahol két napot töltöttünk el, nagyon jó kikapcsolódás volt. Vagyis a kilométergyűjtés mellett, gyűjtjük az élményeket is.

Szóljon hozzá!