ZETApress

hírportál

Rábaközi tereprallye

A III. Admiral Rábaköz Kupa lesz május 6-8-án Kapuváron. A 2011-es Közép-európai Zóna Trófea (CEZ) idei első versenye, valamint a Tereprallye Országos Bajnokság második futama lesz akkor Kapuváron és környékén ? tudatta Székely-Nagy Kata sajtófőnök.

A résztvevők között autók, kamionok, motorok és quadok is megtalálhatóak, valamint négy ország bajnokságát tömöríti majd magába az 500 kilométeres verseny. Kapuvár lakosai már hozzászoktak ahhoz, hogy a tereprallye mezőny évről-évre ellátogat hozzájuk, sőt idén nagyszabású fesztivállal is készülnek a háromnapos Rábaköz Kupa idejére.

Mivel a verseny fővédnöke Hámori György, Kapuvár polgármestere, biztosak lehetünk benne, hogy a versenyközpont területén óriási felhajtásra készülnek a régió képviselői, hogy elszórakoztassák a versenyre kilátogató nézőket, valamint természetesen az itthonról és külföldről érkező csapatokat. A környező települések, így Csorna, Farád és Vitnyéd polgármestere is védnöke a futamnak, így igazi rábaközi eseményre kerül majd sor május elején a régióban.

A verseny névadó támogatója az Admiral, amelynek szintén van helyi érdekeltsége, ugyanis a Kapuvártól 5 kilométerre található Veszkényben a Novomatic gyártócsarnoka. A versenyközpont a korábbi években már megszokott helyszínen, a Flóra termálfürdővel szemben lesz, a szakaszok pedig változatos terepen zajlanak majd. A nyolc szelektívből álló versenyen már pénteken is lesz teljesítendő táv, mégpedig 30 kilométer, a három nap össztávja pedig 500 kilométer, amelyből 390 kilométer a mért szakasz.

A III. Rábaköz Admirál Kupa a magyar bajnokságon kívül a lengyel, a szlovák és a cseh nemzeti bajnokság futama is lesz egyben, valamint érkeznek versenyzők Olaszországból és Ausztriából is. A rendező Navigátor Sportmédia meghirdette a versenyt a kamionok számára is, várhatóan 4-5 kamion rajthoz áll majd, de elképzelhető, hogy érkezik meglepetés vendég is külföldről.

Szóljon hozzá!