ZETApress

hírportál

Uniós Sport Fórum

Az Európai Bizottság tegnap és ma Budapesten rendezte az EU éves Sport Fórumát. Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára nyitotta meg az eseményt, mely részben kapcsolódott a magyar elnökség által Gödöllőn tartandó informális sportminiszteri értekezlethez.

Az Európai Bizottság által megrendezett kétnapos Fórumon a sport jelenét és jövőbeli lehetőségeit elemezték az európai, nemzeti és nemzetközi sportszervezetek vezetői. A zárt ajtók mögött ? az európai sportszervezetek több száz vezető képviselőjének részvételével ? zajló rendezvény fő témáját a január 18-án megjelent sportról szóló uniós közlemény adta.

Az eseményen többek között részt vett Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért, ifjúságért és sportért felelős biztosa, David Howman, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója és Ivo Belet, az Európai Parlament sportért felelős szakbizottságának képviselője is ? tudatta a NEFMI Sportért Felelős Államtitkársága.

A Fórum résztvevői részletes tájékoztatást kaptak azokról a több országot érintő projektekről, amelyek az Előkészítő Intézkedések a sport területén ? című pályázat közösségi forrásaiból az elmúlt 2 évben valósulhattak meg. Az elérni kívánt jövőbeni sport keretprogramhoz hasonlóan az előkészítő intézkedések olyan területeken adtak és adnak pályázati úton anyagi támogatást, ahol uniós többletérték keletkezik, túllépve az egyes országok nemzeti programjain.

Androulla Vassiliou, David Howman, Ivo Belet és Dennis Abbott, Androulla Vassiliou biztos asszony szóvivője a Sport Fórum résztvevőinek és az Európai Unió sportminiszterek delegációinak együttes ülése előtt Czene Attilával közösen sajtótájékoztatót tartottak. ? Az elmúlt két évben számos magyar szervezet pályázott sikerrel közösségi forrásokra. Képviselőik (így például a TF, a Nemzeti Sportszövetség, vagy a Lábtoll-labda Szövetség pályázati menedzsmentjének illetékesei) meghívást kaptak a Sport Fórumra is. Az ő sikereik, tapasztalataik remélhetőleg, tanulságként szolgálnak majd, s meghozzák a kedvet ahhoz, hogy mások is megmérettessék magukat az uniós pályázatokon. Hiszen nem csupán új és önálló, hanem már létező programokon belül is nyerhető finanszírozás, olyan tevékenységre is akár, amelyben megjelenik a közös európai érték. A sport e célok elérésére kiválóan alkalmas: csökkenti a kirekesztettséget és segít a hátrányos helyzetűek társadalmi integrációjában, az egészség megőrzésében ? mondta el a sportért felelős államtitkár.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Fórum után | ZETApress

Szóljon hozzá!