ZETApress

hírportál

Megnyitották az MVM Öttusa Vb-t

Tegnap este a Papp László Budapest Sportarénában Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnöke hivatalosan megnyitotta az MVM Öttusa Világbajnokságot. Az estet a Szent István Király Zeneiskola Ütőegyettüsének produkciója nyitotta: Mericske Zoltán vezetésével világslágereket és népzenéket adtak elő, majd zuglói iskolások behozták a 40 résztvevő nemzet zászlóját ? a bevonulás alatt az illető ország egy-egy jellemző zenéje szólt, az oroszoknál a Kalinka, a svédeknél egy ABBA-dal, az olaszoknál az Azzuro, a franciáknál Edith Piaf egy dala, míg a sort házigazdaként záró magyaroknál a Tavaszi szél vizet áraszt.

A köszöntők sorát a rendező Magyar Öttusa Szövetség elnöke, Császári Attila beszéde nyitotta. Császári Attila a MÖSZ és a szervezőbizottság nevében megköszönte azt a lehetőséget, hogy Magyarország ismét otthont adhat a világ legjobb öttusázói vetélkedésének. Jelentette, hogy a szervezőbizottság az előkészületi munkálatokat elvégezte, minden készen áll a csütörtök reggeli rajtra. Büszkén mondta, hogy ?megint valami olyat csináltunk, amit a sportág történetében még soha senki? ? utalva arra, hogy az öt versenyszám küzdelmeire 150 méteres sugarú körön belül kerül sor, ráadásul a három utolsó számot akár egy helyből ülve is végig lehet nézni. Az elnök megköszönte a szervezőbizottság eddigi fáradságos munkáját, és kérte a bizottság tagjait, hogy viselkedjenek úgy, mint a sportolók, vagyis felejtsék el, mennyi munkát fektettek az eddigiekbe, és hajrázzanak úgy, hogy nyerni tudjanak.

Sólyom László köztársasági elnök, a világbajnokság fővédnöke köszöntő beszédét Seress Zoltán színművész tolmácsolta. A beszéd emlékeztetett arra, hogy Budapest 2005-ben kapta meg a rendezés jogát, és 1954, 1969, 1979, 1989, 1992 és 1999 után immár hetedszer lehet vb-házigazda. Hosszas előkészületek, és a 2006-os budakalászi Európa-bajnokság után ismét Magyarországon találkoznak a sportág legjobbjai. Az előttünk álló világbajnokság sok újdonsággal szolgál, de a lényeg az állandó: az öttusa összetett sportág, nem elég egy számban jónak lenni. Az öttusázók hősiességét, kitartását, akaraterejét példaként állította mindenki elé.

Klaus Schormann, az UIPM elnöke megköszönte Császári Attilának a szép és érdekes megnyitót, majd köszöntötte a 40 ország képviselőit. Beszéde közben a magyar öttusasport egykori nagyjait ? Benedek Gábor, Szondy István, Török Ferenc ? vette észre a nézők között, és üdvözölte őket, majd ? mivel mindenkit nem tud külön köszönteni, folytatta beszédét. Utalt arra, hogy ez a verseny az utolsó kvalifikáló állomás a pekingi olimpia előtt, majd átadta Jacques Rogge NOB-elnök, Juan Antonio Samaranch egykori NOB-elnök, valamint Albert monacói herceg üdvözletét, aki szombaton megtekinti a női döntőt. Klaus Schormann jó versenyzést kívánt a sportolóknak, a nézőknek kellemes élményeket, izgalmas csatákat, majd hivatalosan megnyitotta az MVM Öttusa Világbajnokságot.

Az első rész zárásaként a Hair című musical talán leghíresebb dala, a ?Jöjj el, napfény!? csendült fel. A szünet utáni második részben Carl Orff: Carmina Burana című művét adta elő a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus, valamint a zuglói általános és középiskolák ezer fős egyesített kórusa Záborszky Kálmán vezényletével.

Szóljon hozzá!