ZETApress

hírportál

Közgyűlés zárt körben

Az MSÚSZ mai közgyűlése a benyújtott javaslatoknak megfelelően három pontban módosította a Szombathy Alapítvány alapszabályát, míg a Szövetség alapszabály-módosító javaslata nem kapta meg a módosításhoz szükséges kétharmadot. Egyelőre a régi marad érvényben.

Az Alapítvány alapszabályát egyhangúlag módosítottuk a Ráday utcai Pill Koktélbár és Kávéházban, míg a Szövetség alapszabály-módosítására az 58 regisztrált jelenlévőből csak 21 igenszavazat érkezett. Nem hogy a kétharmad, de még az 50% sem jött össze tehát. A részletekről azért nem szabad beszámolnom, mert szendvicseink védelmében a közgyűlés elején egyhangúlag a zárt ülés mellett döntöttünk.

S miért zárkóztunk el a nyilvánosságtól? Mert nem akartuk, hogy az ingyen ebéd reményében ?büféújságírók? is bejöhessenek. A 627 tagból mindössze 58-an jelentünk meg ? emiatt félórát csúszott is a kezdés ? ám két idegen hölgy is beült közénk az étterembe. Egyikük még a szavazólapot is fel akarta venni, de levezető elnökünk résen volt. ? A XVI. kerületből jöttünk mindketten ?, mondta az alkalmi ?kolléganő?, de mindenki tudta, hogy sosem írt sehová. Ezután már csak a jogalap kellett az eltávolítására, s a zárt ülés megszavazása erre épp kapóra jött. Mivel egyhangúlag döntöttünk róla, a két hölgy korgógyomorral és üres szatyorral távozott.

A következő lépés a február végi ? március elejei vezetőségválasztó közgyűlés lesz. Az Alapszabály módosításáról már csak azután szavazhatunk. Hogy a mai, vagy egy újabb változatról kell-e döntenünk, az legyen már a Magyar Sportújságírók Szövetsége új elnökségének a gondja. Reméljük, hogy ők sem tűrik meg a betolakodókat!

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Fények gyúltak a Szigeten | ZETApress
  2. Régi-új elnök a sportújságíróknál | ZETApress

Szóljon hozzá!