ZETApress

hírportál

Kajakos ünnep

Torta, ünnep, dicsérő szavak és kellemes emlékek. Ma délelőtt visszaröppentünk az időben. Az 1954-es maconi világbajnokság egyik aranyérmesét, Nagy Lászlót köszöntöttük nyolcvanadik születésnapja alkalmából. ? Torta és múltidézés. Igazán szép ünnep volt a mai?

Valóban nagyon családias volt ez a délelőtt, jól esett, hogy nem felejtették el a születésnapomat ? mondta Nagy László. ? Véleményem szerint a kajak-kenu sport pontosan ettől az összetartástól, családias jellegtől olyan sikeres?

Hogyan került be annak idején ebbe a ?családba?? ? tudakolta az MKKSZ.

NL: Középiskolás koromban rengeteget sportoltam, fociztam, vízilabdáztam, kosárlabdáztam, imádtam a mozgást. Az osztályunkba járt egy fiú, aki kajakozott, ő invitált le 1947-ben az Elektromos vízitelepére. Mivel láttam, hogy a tánciskolában nagy tekintélye van a lányok körében, gondoltam én is kipróbálom ezt a sportágat. Jó döntés volt. Hamar az ifjúsági élvonalba kerültem, 1951-ben pedig már a felnőtt válogatott tagja voltam. Az első nemzetközi versenyem egy cseh?lengyel?magyar válogatott találkozó volt. Akkoriban más idők jártak, négyévente rendeztek világbajnokságot és Európa-bajnokságot, így ha valahova eljutott az ember, az óriási dicsőségnek számított.

Akkor ön szerencsésnek mondhatja magát, hiszen ott volt, sőt aranyérmes lett az 1954-es legendás Macon-i világbajnokságon.

NL: Igen, a négyes tagjaként én is aranyérmes voltam. Bár inkább páros versenyzőnek tartottam magam, dönteni kellett a K-2 500 és a K-4 1000 méter között, hiszen csak egy számban indulhattunk a vb-n. Én a négyes mellé tettem le a voksomat. Négy évvel később már Kovács Lacival párosban szerepeltünk a prágai világbajnokságon, amelyen majdnem világbajnokok lettünk. Óriási fölénnyel vezettünk, ám a párom odaütötte a lapátot a hajó oldalához, így holtversenyben a lengyelekkel értünk be a célba. Amikor az eredményhirdetéshez készülődtünk, hogy átvegyük az aranyérmünket, akkor szóltak nekünk, hogy csak másodikak lettünk. A szocialista politika egy kicsit beleszólt a sorsunkba?

Nem dühítette?

NL: Egy kicsit. Igazából tudtuk Lacival, hogy mi vagyunk a legjobb páros a világon. Az jobban bántott, hogy nem jutottam ki az 1960-as római olimpiára. Az utolsó válogatón 500 egyesben a második lettem, mégis kihagytak a 4×500 méteres váltóból, ahogyan Kovács Lacit is, aki szintén a legjobb négy kajakos között volt az országban.

Érdekes időszakban sportoltak, versenyeztek. A II. világháború romjaiból felépült országban, politikával alaposan átszőtt időszakban?

NL: Mégis nagyon jól éreztük magunkat. A sport nagyon sokat adott nekünk, de nem a mai értelemben véve. Nagyon szegények voltunk mind, és még a látszata sem volt meg a mai profizmusnak. A maconi világbajnokság után például az volt a jutalmunk, hogy kaptunk egy Favorit típusú kerékpárt használatra, de az életünk, a mindenünk volt a sport. És emellett persze a civil életünket is építgettük. Én vegyészmérnökként végeztem, később szakmérnökit, majd műszaki doktorátusit tettem, emellett pedig elvégeztem az edzőit a TF-en. 1961-ben fejeztem be a pályafutásomat, tíz évig főmérnökként dolgoztam, majd igazgató lettem.

És edző. Sok-sok sikeres tanítvánnyal.

NL: Így van, 1963-tól 1967-ig edzősködtem, többek között én készítettem fel Kemecsei Imrét vagy Szabó Istvánt. 1969-tól én lettem az MTK kajak-kenu szakosztályának elnöke, majd 1983-ban ügyvezető elnöknek választottak. Aztán következett a Sportegyesületek Országos Szövetségének megalakítása, ami szintén nagy kihívás volt az életemben.

Mostanság pedig a hetven éves Magyar Kajak-kenu Szövetség történetének ?felgöngyölítésében? segédkezik. Jól esik újra átélni azokat az éveket?

NL: Örömteli feladat. Sok-sok emlékem van, amivel a szövetség segítségére lehetek. Szerencsére fizikailag és szellemileg is használható vagyok még, bár a feleségem azt mutogatja itt mellettem, hogy nem egészen? Egy szó, mint száz, örömmel vállaltam el ezt a feladatot.

Ahogyan tudjuk, egykori párjával, Kovács Lászlóval nagyon jó barátok maradtak. Hányszor találkoznak egy évben?

NL: Két-háromhetente összejövünk. Szülinapozunk, névnapozunk, szilveszterezünk, együtt megyünk sítúrára, vagy csak úgy jókedvünkben beszélgetünk. Valóban nagyon jó kapcsolat a mienk. Sokat megéltünk együtt, és ahogy korábban mondtam, ebben a sportágban, családban nem igazán szoktak az emberek csak úgy elszakadni egymástól.

Egy igaz barátot tehát adott önnek a kajak-kenu. Mit kapott még ettől a sportágtól?

NL: Sok olyan értéket, amit a civil életemben kamatoztatni tudtam. Persze értek kudarcok a pályám során, de ezek mind kellettek ahhoz, hogy sikeres, teljes életű embernek vallhassam magam. A fiataloknak, a gyermekeimnek, az unokáimnak is ezt a szemléletet igyekszem átadni. Ha kudarc éri őket, ne veszítsék el a hitüket és a kedvüket. Csak így lehet sikeresen célba érni.

Szóljon hozzá!