Erik Seidel a Csarnokban
Erik Seidel a Full Tilt játékosa bekerült a Poker Hall of Famebe. A nyolcszoros WSOP karkötő győztest a következő hónapban iktatják be a Póker Hírességek Csarnokába ? tudtuk meg Kaczur Tibortól.
Erik Seidel a pókeres közösség legnagyobb neveinek sorába emelkedik a Poker Hall of Famebe (Póker Hírességek Csarnoka) való beválasztásával. A nyolcszoros WSOP karkötő győztest hivatalosan Novemberben iktatják be a póker szakma legrangosabb intézményébe, társával, Dan Harringtonnal együtt.
Seidel az után került kiválasztásra, hogy a pókerrajongók július elseje és augusztus 31-e között leadták szavazatukat online a tíz Hall of Fame jelöltre. Ez után a Hall of Fame 16 élő tagjából álló zsűri és egy 17 fős médiatábla ítélte meg, hogy az aspiránsok közül ki a két legméltóbb a csarnokba való belépésre. Seidel, aki a többek között Full Tilt team egyik alapító tagja is, igazán híressé 1988-ban vált, amikor is második helyen végzett a WSOP Main Eventen, amelyet a Pókerarcok (Rounders) című film tett halhatatlanná. Rá négy évre 1992-ben szerezte első WSOP karkötőjét, és az évek során egyre népszerűbb figurájává vált a pókerközösségnek.
Seidel nyolc karkötője egy 16 éves időszak és öt különböző típusú kártyajáték eredménye, valamint póker iránti kitartó szenvedélyének és szaktudásának testamentuma. Ő az első a Full Tilt csapatból, aki bekerülhet a Poker Hall of Famebe. Seidel legutóbbi WSOP karkötőjét 2007-ben szerezte a $5K World Championship No-Limit Deuce-to-Seven Lowball esemény megnyerésével. Nyolc karkötőjével ő minden idők ötödik legtöbb WSOP karkötővel büszkélkedő pókerjátékosa, míg 60 pénznyereménnyel járó WSOP helyezésével a negyedik a sorban. Ha többet akar megtudni Erik Seidelről, idekattintva megismerheti őt!