ZETApress

hírportál

Talma csalódott

Amennyire várta a magyar motoros ezt a versenyt, most annál inkább csalódott és nem érti, hogyan történhet mindez, miért esküdött össze ellene ennyire a sors, hiszen nála jobban már nem akarja senki sem a sikert ? tudatta a Faster Management.

Ez nem is irreális cél, hiszen az aragoni pályán már megmutatta, ha jó a motorja igenis odaér a dobogóra. Ezt tervezte itt is, hiszen szép emlékek kötik ehhez a versenyhelyszínhez. De már a tegnapi időmérőn befészkelte magát a balszerencse Talmácsiék boxába, mivel a gyári hibás guminak köszönhetően visszacsúszott a 15. rajthelyre.

A mai húszperces bemelegítő edzésen elért 11. hely is azt mutatta, hogy a magyar versenyző motorjával továbbra sincs minden rendben. Aztán következett a verseny. A start előtt sokan esőt jósoltak, de végül 33 fokos melegben, 44 fokos aszfalton teljesítette a mezőny a 19 körös versenyt. Már aki célba ért a végén…

Talmácsi jól helyezkedett, így a start után néhány helyet előre tudott lépni, majd úgy tűnt talán mégis sikerült életet lehelni a motorba, mert több előzést is bemutatott, ezzel folytatta a felzárkózást. Később, miután a tapadás egyre inkább problémát okozott, kezdett lassulni, de egy igazi versenyzőként, akkor sem adta fel. A határon motorozva küzdött a motorral és mindeközben az őt üldözőkkel. Öt körrel a vége előtt egyszer csak elment a motorjának az eleje és sóderágyban ért véget számára a futam.

A verseny meglepetés embere Roberto Rolfo volt, aki 7 körrel a vége előtt az élre állt és nem engedte ki kezéből a győzelmet. A végén Alex De Angelis próbálta szorongatni, de a san marinoi fiúnak ezúttal sem sikerült elsőként célba érnie. A dobogó harmadik fokára Andrea Iannone állhatott ma fel.

Még három vb-futamra kerül sor az idei szezon során, azonban már ma a malajziai versenyen világbajnokot avattak a Moto2 géposztályban, hiszen Toni Elias a 4. helyen zárta a versenyt és az egyedüli vetélytárs, Julian Simon, aki még matematikailag veszélyeztethette a vb címét, kétszer is hibázott, így csak a 21. helyen ért célba. Jövő héten Ausztráliában folytatódik a világbajnokság, ahol újult erővel, még nagyobb motivációval készül visszavágni Talmácsi.

Nagyon nehéz hétvégén vagyunk ismét túl. A verseny elejétől küzdöttem a géppel. Bármennyire szerettem volna gyors lenni, a motor össze-vissza csúszkált alattam, nem volt se az elején, se a hátulján jó a tapadás. Az egyik kanyarban aztán elment az eleje és a sóderágyban landoltam. A bal könyökömről lejött a bőr, de említésre sem méltó, ahhoz képest, amennyire a lelkem tört össze.

Egyszerűen nem értem, hogyan történhet az, hogy két versennyel korábban dobogón tudtam végezni, azóta pedig egyik pillanatról a másikra visszatértünk a korábbi időszakhoz, amikor csak szenvedtünk. Csalódott vagyok, de azt hiszem ez érthető is. Ettől függetlenül nem fogom feladni, az nem én lennék. Rá fogok tenni még egy lapáttal magamért, a támogatóimért, a szurkolóimért. Eliasnak és Lorenzonak pedig szívből gratulálok a vb-címhez, mindketten remek versenyzők, el tudom képzelni, mit érezhetnek most. Egyszer már én is átéltem és remélem, lesz is még alkalmam rá! ? bizakodott Gábor.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Eső írta forgatókönyv | ZETApress

Szóljon hozzá!