Kajak-kenusok kritikus tömege
A Magyar Kajak-kenu Szövetség a Magyar Evezős Szövetséggel és a Levegő Munkacsoporttal tartotta meg a III. Evezős Critical Mass-t a Dunán Budapestnél. A kézi meghajtású vízi járművek demonstrációja elsősorban a szelíd vízi-sportokra és a vízi-turizmusra kívánta ráirányítani a közvélemény figyelmét.
A rendezvényen több mint százan vettek részt kenukkal, kajakokkal, evezős- és sárkányhajókkal. A felvonulás szombaton 15 órakor indult az Újpesti-öbölből, és megkerülve a Margitszigetet a Dráva utcai kikötőhöz érkezett meg.
Mi újságírók a meghívott civilekkel együtt a Szentendre kishajó fedélzetéről követhettük a felvonulókat, amelyen a rendezvény alatt kötetlen sajtóbeszélgetés folyt. A Levegő Munkacsoport elnökhelyettese, a sportági szakszövetségek vezetői, valamint a kajak-kenu sportág két világbajnoka, Csipes Tamara és Csabai Edvin a demonstráció céljairól és a készülő Duna Régió Stratégiáról beszélt.
Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese nyitotta meg a beszélgetést, azt mondta: a szervezők közös célja, hogy hasonlóan a kerékpáros Critical Mass-hez, látványosan növekedjen a kézzel hajtott vízi járművek száma a Dunán. ? Két apropója van az idei Critical Massnak, az egyik, hogy idén kedvező változások történtek, üzemelni kezdett Csepelen a szennyvíztisztító, amely javítja a főváros térségében a Duna vízminőségét, így a folyó sokkal több rekreációs lehetőséget nyújthat az itt élőknek. A másik, hogy az Európai Unió döntött az Európai Duna-régió létrehozásáról. Felhatalmazta a részt vevő országokat, hogy alkossák meg a Duna-stratégiát, amelyet ez év végéig el kell készíteni, és a jövő évben el is kell fogadtatni az Európai Parlamenttel, még az első félévben esedékes soros magyar elnökség idején.
A Magyar Kajak-kenu Szövetség Duna Munkacsoportja Parti Zoltán vezetésével sok részből álló projektcsomagot dolgozott, melynek több eleme egybecseng a kormányzat szándékaival ? mondta el Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. ? Örömteli, hogy az általunk kidolgozott anyag elemei bekerültek a Duna Stratégiába. Azt szeretnénk elérni, hogy minden olyan iskolás gyerek, aki Magyarországon vízpart közelében él, tanuljon meg ?vízen járni? iskolai keretek között, a tanterv részeként sajátíthassa el a kajakozás, kenuzás alapjait.
Többek között a Duna Munkacsoport javaslata alapján került be a Stratégiába a vízi turizmus fejlesztésének szándéka, amely egyszerre gazdasági program, munkahely-teremtési lehetőség és az életminőséget is javítja. A Magyar Evezős Szövetség elnöke, Dr. Mitnyán György és Dr. Baráth Etele is megemlítette, hogy a versenysport mellett mindkét szövetség kiemelten foglalkozik a szabadidősport és a vízitúrázás helyzetének javításával. Az MKKSZ például tavaly feltámasztotta a Bécs?Pozsony?Budapest vízitúra hagyományát és idén már a második sikeres túrát bonyolította le ezen az útvonalon.
Az élsportolók képviseletében Csipes Tamara gyorsasági világbajnok kajakos és Csabai Edvin 17-szeres maratoni világbajnok kenus arról beszélt, mennyire fontos a versenyzők felkészülésének szempontjából a folyó. ? Nagyon jó lenne, ha ez a felület a következő évtizedekben is a sportolók és a túrázók rendelkezésére állna ? fogalmazták meg véleményüket a bajnokok.
A beszélgetés lezárásaként Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára elmondta, hogy aki javaslataival továbbfejlesztené a Duna Munkacsoport ötleteit, illetve csatlakozna a felvetett kezdeményezésekhez, az idekattintva megteheti.