ZETApress

hírportál

Duplázott a Csay

Csay Renáta duplázott a maraton vébén. Egy arany, egy bronz a magyar válogatott mérlege a maraton vébé zárónapján ? tudtuk meg a Szövetség sajtósaitól.

A szombati egyesben aratott győzelme után vasárnap duplázni tudott a Spanyolországban zajló maraton kajak-kenu világbajnokságon Csay Renáta. Ezúttal Faldum Berenikével párban nyert aranyérmet a női kajak párosok 6 körös (25,6 kilométeres) versenyén. Csay Renáta fantasztikus formában kajakozott egész hétvégén, az ellenfelek még megszorítani sem tudták.

A másik magyar páros: Gutyina Kinga és Bara Alexandra az első fordulóban fennakadt az egyik bóján, ekkor visszaestek a mezőny végére, és onnan küzdötték fel magukat az ötödik helyre.

A kenusoknál szombaton feladta az egyéni versenyt Györe Attila, hogy több energiája maradjon a párosra. Vasárnap a csepeli kenus Kövér Mártonnal térdelt oda a 6 körös verseny rajtjához, és próbált minél fényesebb érmet szerezni. Sajnos nem volt szerencséje Györe Attilééknak, mert egy ukrán páros eltalálta őket hátulról.

Kövér Márton majdnem beesett a vízbe, és persze a baleset miatt leszakadtak az élbolyról. Az első kör végére a nyolcadikról sikerült felzárkózniuk a harmadik helyre, de az élen haladó két spanyol párost nem tudták megközelíteni. Végül tehát bronzérem jutott nekik. Ugyanebben a számban a tizenegyedik helyet szerezte meg Pálfi Márió és Schmidt Dániel.

A Banyolesben zajló világbajnokság utolsó számában, a férfi kajakpárosok 7 körös (29,7 kilométeres) versenyében szintén kettős spanyol győzelem született, csakhogy itt nem magyar, hanem cseh páros lett mögöttük a harmadik. Ez természetesen azt jelenti, hogy ebben a számban érem nélkül maradt a magyar válogatott. A Petrovics Máté, Winkler Máté kettős a 22. helyen végzett, Gyökös Lajos és Holpert Ervin pedig feladta a küzdelmet.

Magyarország a felnőttek hat versenyszámában két arany- és egy bronzérmet szerzett a spanyolországi világbajnokságon, a pontversenyt a spanyolok és a csehek mögött a harmadik helyen zártuk. ? Csay Renátáék ma is világklasszis teljesítményt nyújtottak. A harmadik futás után szétszakították a négyes bolyt, ami eddig együtt haladt, elléptek a mezőnytől és biztonsági ki- illetve beszállásokkal, körülbelül fél perces előnnyel mentek végig ? nyilatkozta Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

Gratulálok Renátának a duplázáshoz, kirobbanó formában versenyzett egész hétvégén. Sajnos Gutyina Kingának és Bara Alexandrának nem volt szerencséje az első bójánál, ha nincs az a baleset, akkor éremért küzdhettek volna. Györe Attiláéknak felőrölte az erejét, hogy az első körben a nyolcadik helyről kellett felzárkózniuk. Kicsit csalódottak voltak a célban, bár úgy értékelték, hogy inkább megnyerték a bronzot, minthogy elveszítették volna a szebb fényesebb érmeket. A másik párostól tisztes helytállást vártunk, ami meg is valósult, hiszen amit tudtak kihoztak magukból.

A kajak párosok viadala egy túlélőverseny volt magyar szempontból. Holpert Ervin ínhüvelygyulladással küszködött a felkészülés végén, és a rajt után ez kiújult. Három körig mentek el, volt olyaon időszak, amikor a vezető bolyhoz is felzárkóztak, de annyira fájt Ervin keze, hogy meg kellett állniuk. A Petrovics-Winkler páros a 11. helyen kezdte a hajrát, de körülbelül 50 méterrel a cél előtt beborultak. Nem adták fel ekkor sem, hiszen beúsztak a célba, csakhogy kiderült, hogy a hajóban kell ülni a célvonalon, akkor érvényes a befutó. Kimentek a stéghez, visszaültek a hajóba és beeveztek, így lettek végül huszonkettedikek ? mondta el a kapitány.

Szóljon hozzá!