ZETApress

hírportál

Újabb 3 világbajnoki cím

Aranyérmet szerzett az ifi kajak és kenupáros, valamint a felnőttek között Csay Renáta. A magyarok gyűjtöttek egy-egy ezüst- és bronzérmet is, az éremesélyesnek kikiáltott Györe Attila viszont feladta a versenyt C?1-ben.

A péntekihez hasonlóan jól kezdte a szombati napot is a magyar válogatott. Az ifjúsági mezőnyben a férfi kajakpárosok a tegnapi egyeshez hasonlóan rögtön két éremmel nyitottak. Világbajnoki címet szerzett a 21500 méteres távon a Ceiner Benjámin-Noé Bálint összeállítású páros, a Dobos Ferenc-Nyemcsók Máté kettős pedig bronzérmes lett.

A Ceiner-Noé páros már az első futás után ellépett. Mögöttük az üldöző bolyt a másik magyar páros vezette sokáig, de az utolsó előtti futásnál beborultak. Ha nincs ez a baki, akkor bizonyára harcban lettek volna a második helyért.

Szintén aranyérmet szerzett C?2 17,4 km-en Bodonyi András és Viola Viktor. A diósgyőri páros uralta a mezőnyt, mögöttük a lengyelek futottak be második és a csehek a harmadik helyen. A Dóczé-Korisánszky duó hatodik helyett szerzett.

A női ifi versenyszámban sem maradtunk érem nélkül, Kiszli Vanda és Fenyvesi Réka ezüstöt szerzett a kajak párosok 17,4 km-es távján, a világbajnoki címet a belga egység szerezte meg. A magyar lányok az első forduló után eljöttek a belga párossal. Kicsit tapasztalatlan módon húzták az iramot, 75%-ban vitték a belga lányokat vízen, az utolsó futásnál hibáztak egy kicsit, akkor dőlt el a verseny a riválisaik javára.

A másik magyar párosra rájárt a rúd ebben a számban! A Georgopoulou Alexandra-Bodonyi Dóra egység az első fordulóban ütközött a svédekkel, technikai hibával is küzdöttek, és az egyik futószakaszon Alexandra elesett a felázott és saras talajon és megsérült, ehhez képest jól harcoltak és megszerezték a hetedik helyet.

Az első mai felnőtt számban is magyar aranyérem született. Csay Renáta, a csapat egyik legrutinosabb tagja, pályafutása második egyéni aranyérmét szerezte meg, az elsőt még 7 évvel ezelőtt nyerte. Reni már az első futásnál egyedül ellépett a mezőnytől és végig vezetve nyert. A magyar indulót egy bombaerős versenyzőkből álló négyes boly követte, akik még felváltva vizezve sem tudták megközelíteni Renátát. A kétgyermekes anyuka fél perccel győzött a cseh Adamova és a német Frederike Lauhe előtt, ezzel már hétszeres világbajnok, de holnap akár duplázhat is Faldum Berenike párjaként.

A magyar csapat másik legrutinosabb tagjának nem jött össze az egyes. Györe Attila nem tudta tartani az iramot az élbollyal és feladta a küzdelmet C?1-ben, valószínűleg azért, hogy tartalékoljon a vasárnapi párosra.

Felnőtt férfi K?1-ben sem kerültünk a dobogó közelébe, ebben a számban Petrovics Máté a 9. lett. Máté a második futásig elől haladt, viszont a kiszállásnál beborult és a sűrű mezőnyben visszaesett a 15. helyre. Szimpatikus versenyzéssel, emberről-emberre haladva jutott előre és jött fel a 9. helyre.

Elégedettek lehettünk, ma is hozta magát a maratonista csapat. A férfi ifi kajakpárosainkat jó volt nézni, jól együtt mozogtak, tökéletesen teljesítették a kiszállásokat. A Dobos-Nyemcsók páros kis szerencsével lehetett volna ezüstérmes, Ceiner Benjámin és Noé Bálint pedig minden dicséretet megérdemel, csakúgy, mint az ezüstérmes női páros is. Kiszli Vanda és Fenyvesi Réka még jövőre is ifi lesz, ez volt az első komoly világversenyük, szerintem kicsit több rutinnal már ma is nyerhettek volna.

Az ifi kenupáros előtt is le a kalappal, uralták a mezőnyt, betartották, amit kértünk tőlük és simán győztek. Ez nagy lökést adhat egyesületüknek, a Diósgyőrnek is. Csay Renáta versenyzése a nap fénypontja volt. Ő az a versenyző, akit minden fiatal elé példaképként kell állítani, két gyerek mellett, kedvtelésből, a saját szórakoztatására kajakozik, a legjobbakból álló nemzetközi mezőny ehhez képest a közelébe sem tudott érni. Györe Attila C?1-ben úgy döntött, hogy inkább tartalékol a párosra. A felnőtt férfi kajakosokat is nagy dicséret illeti, Petrovics Máténak nem volt ma szerencséje, de a borulása után is jól versenyzett, teljesítménye a jövőre nézve ígéretes volt, úgy néz ki, hogy Salga István után újra lesz ütőképes férfi kajakos maratonistánk ? mondta el Hüttner Csaba. További információk idekattintva olvashatók.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Duplázott a Csay | ZETApress

Szóljon hozzá!