ZETApress

hírportál

Saci Príma lesz

Monspart Sarolta, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke bekerült a Prima Primissima-díj 2010-es jelöltjei közé! A volt sportoló ? akit eddig két ízben (előbb Puskás Ferenc, majd Zsivótzky Gyula halálakor) jelöltek a Nemzet Sportolója címre is ? a Magyar Szabadidősport Szövetség munkájának köszönhetően került a rangos mezőnybe.

A tájfutásban világ- és tizennégyszeres magyar bajnok, hatszoros sífutó magyar bajnok Monspart Sarolta az első nő volt Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. 1972-ben első nem skandinávként győzött a Csehszlovákiában rendezett tájfutó világbajnokságon. 1976-ban első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent, 1978-ban pedig maratoni futásban lett világbajnoki ezüstérmes.

Emellett két diplomát is szerzett: elvégezte az ELTE matematika-fizika szakát, valamint a Testnevelési Főiskola sportvezető és szakedző szakát. Jelenleg az Országos Egészségfejlesztési Intézetben dolgozik, illetve az Avon országos női mozgásprogram szakmai vezetője is. Szavazni idekattintva lehet!

Szóljon hozzá!