ZETApress

hírportál

Bajnokok egymás között

A köztársasági elnök tüntette ki Farkasdi Ramónát és Tótka Sándort. Délben a Sándor-palota Tükör-termében Schmitt Pál fogadta a Szingapúri I. Nyári Ifjúsági olimpiai aranyérmes magyar versenyzőket és edzőiket.

A kajak-kenu sportág két aranyérmest ?delegált? az eseményre: Farkasdi Ramónát és Tótka Sándort. ? Nagy megtiszteltetés volt ? mondta egybehangzóan a két kitüntetett a pénteki Sándor-palotabeli fogadásról, amelyen Schmitt Pál, hazánk olimpiai bajnok államfője köszöntötte a szingapúri Ifjúsági Olimpián érmet szerző versenyzőket.

A kajak-kenu sport ismét ?hozta önmagát?, az augusztusi játékokon szereplő két fiatal kajakosunk ugyanis győzelemmel és gyönyörű emlékekkel térhetett haza Ázsiából. ? Felejthetetlen napok állnak mögöttünk ? kezdte élménybeszámolóját a győri Farkasdi Ramóna, aki nem tagadja, az Ifjúsági Olimpia mérföldkőnek számít az életében. ? Szingapúrban olyasvalamit kaptunk, amit eddig csak a televízión keresztül láthattunk, belekóstoltunk egy igazi nagy verseny hangulatába, megtapasztalhattuk miről is szól az olimpiai eszme, és büszke vagyok rá, hogy mindezt ennyi idősen átélhettem. Nagyszerű érzés volt jelen lenni, küzdeni, megméretni magunkat, ráadásul nem is volt könnyű a versenyünk, hiszen az erős szél miatt nagyon kellett koncentrálnunk, nehogy csúfos borulással végződjön a mi olimpiánk.

Külön öröm volt számomra, hogy két olimpiai bajnok, Gyulay Zsolt és Egerszegi Krisztina jelenlétében nyertem meg ezt az aranyérmet és jól esett az a figyelmesség, amellyel a magyar csapatvezetés Szingapúrban köszöntötte a napi bajnokait. Tényleg mindenki értünk, versenyzőkért volt, és hogy mekkora súlya van egy ilyen sikernek, azt jól példázza a köztársasági elnök családias köszöntője, Győr polgármesterének Borkai Zsoltnak a fogadása vagy éppen a csapatom szponzorának, a Graboplastnak az elismerése. Érzem, hogy értéke van a munkámnak és ez hatalmas motivációt ad a jövőre nézve.

Hasonlóan vélekedik Tótka Sándor is, aki elképesztő csatában szerezte meg az aranyérmet Szingapúrban ? mindössze 14 század döntött a javára német riválisával szemben. ? Nagy csata volt ? emlékszik vissza a bajnok. ? Ráadásul a döntőben a rajt előtt volt egy kis kavarodás. A szervezők ugyanis megcserélték a pályákat, s valamilyen oknál fogva a kiírtaktól eltérően nem én, hanem a német versenyző kapta a jobbik pályát. Ez a jelenet azért az olimpiai falu fair play sátránál járva jó párszor eszembe jutott?

De nem is ez a lényeg! Sokkal fontosabb az, hogy megnyertem ezt az olimpiát, ami rengeteget jelent, hatalmas lendületet ad a jövőre nézve. Ezzel az olimpiával teljesen más világba csöppentem, új élményekkel gazdagodtam, új barátságokat kötöttem, és például álmaimban se gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon ott állhatok majd a köztársasági elnök előtt a Sándor-palota Tükör-termében? És mindezt a sportnak köszönhetem ? mondta. További információk idekattintva olvashatók.

Szóljon hozzá!