ZETApress

hírportál

A technika is segíti a futókat

Tegnap Bécsben elrajtolt a Szupermaraton. Este Pozsonyba érkeztek, ma viszont már magyar földön folytatják a versenyt Győrig. Ebben az évben is 45 csapat indult a fegyveres testületektől: a Rendőrségtől, a Határőrségtől, de legnagyobb létszámban a Magyar Honvédségtől, ahol az egyik csapat gyakorlóruhában versenyez.

Ebben az évben is indulnak kajak-kenus Európa és világbajnokokból álló Bajnokok váltói, valamint a TV2 csapata. A Szupermaratonhoz csatlakoznak túrakerékpárosok és görkorcsolyások is. Az egyházi iskolákból fiatalok jelentős létszámban jelezték részvételi szándékukat a kerékpáros túrára. Az idei versenyen is részt vesznek látássérült tandem kerékpárosok. Családjával együtt nevezett a kerékpáros túrára egy 1956-ban az USA-ba emigrált magyar származású üzletember, aki a túrát az ?56-os emlékeinek szenteli.

Az időmérésnél áttérünk a chip rendszerre a váltóhelyeken és a célban egyaránt. Ez által pontosabb és gyorsabb adatszolgáltatást tudunk biztosítani. A rendezvény továbbra is az egyik legmagasabban díjazott magyar sportverseny. A kiosztott nyeremények összértéke több mint 20 millió forint, melyen belül pénz, tárgy- és egyéb díjazás is lehet.

Az év során több előverseny csatlakozik a Szupermaratonhoz: áprilisban több egyetemista részvételével sikeresen megrendezésre került a Szarvasűzők egyetemi, főiskolás váltóverseny; a Nyitott Határ Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaraton, a Budakeszi MARABU maraton, a győr-moson-sopron megyei Sokorói Hegyifutás, illetve a komárom-esztergom megyei Nagyigmándi Fiók Maraton. Ezekkel a rendezvényekkel lehetőséget biztosítunk a Szupermaratonon indulóknak a felkészülésre, találkozásra, illetve ezeken a versenyeken indulhatnak azok a futók is, akiknek nincs lehetőségük a Szupermaratonon részt venni, de szeretnének megismerkedni ezzel a közösséggel, a verseny hangulatával.

Az elmúlt évek jól bevált gyakorlatának megfelelően elsősorban az útvonalhoz kapcsolódó Nemzeti Utánpóltás-nevelési Intézet (NUSI) által támogatott általános iskolás fiatalok részvételével, továbbra is megszervezzük a váltó futást, ahol a fiatalok felkészültségüknek, képességeiknek megfelelő távokat teljesítenek. Az útvonalba eső tartományok, megyék, városok, települések önkormányzatai immár hagyományosan segítik a rendezvény lebonyolítását, propagálják a versenyt, csapatokat indítanak, frissítővel várják és biztatják a futókat.

A résztvevők szavazatai alapján továbbra is meghirdetjük a ?Legszimpatikusabb település? versenyt. Az érintett települések fiataljai részére kísérőversenyek szervezésére kérjük fel az önkormányzatokat, iskolákat, ahol a részt vevő tanulókat a Szervezőbizottság különdíjazásban részesíti. A rajthelyeken a fiatalok részére, a Szupermaratonhoz kapcsolódva nagy létszámú tömegversenyek szervezésére kérjük fel az önkormányzatokat. A Pozsony-Győr szakaszon befut a mezőny Vámosszabadi településre is.

Ebben az évben is kiemelt szerepet kap az utolsó napon, a verseny befutóján lebonyolításra kerülő Nemzetközi Félmaraton. Ezen a távon együtt fut a Szupermaraton teljes mezőnye, egyéniek és váltótagok, valamint a Félmaratonra nevezettek egyaránt. Az elmúlt évben jól bevált gyakorlatnak megfelelően Budapesten a Tabánból és a Jászai Mari térről indulva lehetőséget biztosítunk arra, hogy neves közéleti személyiségek részvételével néhány km-es futással csatlakozzanak az érdeklődők a Szupermaraton és a Félmaraton mezőnyéhez. Sporttal, futással emlékezünk, csatlakozunk a megbékélés, az összefogás gondolata jegyében az ?56-os forradalom és szabadságharc évfordulójának rendezvényeihez.

A Samsung Szupermaraton részt vesz a Nemzeti Népegészségügyi Programban és együttmüködik az ?Együtt egy drogmentes Magyarországért!? mozgalommal és támogatja rendezvényeit. A verseny résztvevőin, az útvonalon érintett települések lakosságán és a médiumokon keresztül a rendezvény egész országra kiterjedő lehetőséget biztosít az egészséges életmód melletti és a káros szenvedélyek elleni aktív propagandamunkának. A rendezvényt a rajttól a célig osztrák, szlovák és magyar idegenforgalmi és kulturális programok kísérik. A rendezvény jelentőségét bizonyítja, hogy a résztvevők 5000 vendégéjszakát töltenek Magyarországon teljes ellátással. A rendezvényen a sport, a turizmus és a kultúra összekapcsolásával az aktív kikapcsolódás egy újszerű formáját sikerült megvalósítanunk.

A rendezvény célja, hogy a sport eszközeivel erősítse a népek közötti barátságot. A sportban nincs helye semmilyen ellentétnek, a vetélkedés, a küzdelem tiszta eszközökkel és nemes cél elérése érdekében zajlik. Úgy gondolom, hogy a Szupermaraton révén egy sajátos területen, a sportban új dimenziót nyernek a három ország hagyományos történelmi kapcsolatai, írta Göncz Kinga külügyminiszter köszöntőjében. Ennek egyik bizonyítéka, hogy neves osztrák, szlovák és magyar közéleti személyiségek vállalták a védnökséget a verseny felett. A verseny az évek során a rajttól a célig egyre bővülő ?sportfesztivállá? alakul, és jó propagandája a médiumokon keresztül országosan is az egészséges életmódnak, a sportnak, az atlétikának. A verseny végeredményéről a keddi célbaérés után tudunk beszámolni.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Holnap ér célba a Szupermaraton

Szóljon hozzá!