ZETApress

hírportál

Mozgás a Millenárison

Szeptember 5-én 10 és 17 óra között, a szokott helyszínen, a Millenárison, ismét megrendezi a Magyar Szabadidősport Szövetség a Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivált. A XII. alkalommal zajló események idei háziasszonya a többszörös magyar bajnok, Európa-bajnoki 4. helyezett műkorcsolyázónő, Póth Diána, valamint Südi Iringó, táncművész.

Fontos, hogy a nő, az legyen NŐ. Akkor is, ha sikeres. A női karmester is jó erőben kell, hogy legyen. Csak egészséges lehet, s ehhez rendszeresen edzenie is szükséges. Egy évvel ezelőtt ezekkel a szavakkal írta körül a bő évtizedes hagyományokkal bíró kezdeményezés lényegét Monspart Sarolta, a fesztivál akkori és mai fővédnöke, s a programok szervezői idén is ezt tartják szem előtt. A város szívébe tervezett esemény a mozgás örömét kínálja nőknek, lányoknak és asszonyoknak, kortól és előképzettségtől függetlenül, akár sportos életet éltek eddig, akár csak távolról szemlélték a mozgást.

A kedvcsinálás érdekében lesz aerobik és fitneszóra a színpadnál, táncőrület a Táncgödörben, sportjátékok ? köztük olyan újdonságok kipróbálására is mód nyílik, mint a gyepteke, a golf, a mini-tájfutás vagy az asztalitenisz-adogatógép ?, nordic walking és egyéb, a mozgás megszerettetését célzó vidámságok. Aki pedig a lélegzetvételnyi szünetet is hasznosan szeretné tölteni, az fittségi állapotfelméréseken, szaktanácsadásokon, bemutatókon és előadásokon vehet részt.

Idén azonban az egészségmegőrzés mellett a felvilágosítás is középpontba kerül. A Magyar Rákellenes Liga Szívsz vagy élsz! ? programja segítségével a dohányzás, s az ebből fakadó tüdőrák kialakulásának veszélyeire igyekeznek felhívni a figyelmet, a Fogadóba szervezett kiállítással és ismeretterjesztő előadásokkal.

S hogy a nyilván riasztó képeket és adatokat valamelyest ellensúlyozzák, a nap során többször is fergeteges koncertekkel kedveskednek a látogatóknak, amelyeken fellép Szandi, Karda Beáta, míg a záró bulit a Fiesta együttes szolgáltatja. A programokon a mozgásszerető nőket Póth Diána, és valamennyi résztvevő mellett Südi Iringó táncművész is képviseli, a Magyar Rákellenes Liga hasznos információinak átadásában pedig D. Tóth Krisztina műsorvezető és Czeizel Endre segédkeznek.

Szóljon hozzá!