ZETApress

hírportál

Bringa után duatlon

A 12. TVK Triatlon Nagyhét ötödik napjának sport-étlapján a duatlon váltó szerepelt. A tavalyi 97 egyenként háromtagú egység helyett ezúttal 143 trió sorakozott fel a rajtnál, ami újabb részvételi csúcsot jelentett, a keddi kerékpározás után már a másodikat.

A megszokott időben, 17 órától lehetett jelentkezni a Civis Hotel Phőnix előtti versenyközpontban az 1 km futásból, 4 km kerékpározásból és újabb 1 km futásból álló programra. A résztvevők között ezúttal is megtalálhattuk valamennyi korosztály képviselőit.

A kulturális programrészben 17 órától a The Hot Road Rockabilly Band, majd 19 órától a Tánc-est kínált kikapcsolódási lehetőséget. 20:30-kor sztárvendégként fellépett a Kutyakölykök-tánccsoport, 21 órától pedig a tini-kedvenc SP koncertezett ? tudtuk meg Szűcs Istvántól.

Kvalifikációs pontokért

Az augusztus 8-i TVK ITU Triatlon Világkupához kapcsolódó hír, hogy június első napjaiban elindult a 2012-es londoni ötkarikás játékok kvalifikációja. A talán minden eddiginél kiélezettebb sorozat részleteiről érdeklődve a három olimpiát megjárt ? ebből kettőn a triatlon versenyeken vezető beosztásban ténykedő ? Márkus Gergelytől, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportigazgatójától megtudtuk, hogy kvalifikációs pontokat két típusú versenyen, az évi hét eseményből álló Dextro Energy ITU Triatlon Világbajnoki-sorozaton, melynek idei nagy döntője szeptember 8-12. között éppen Budapesten lesz, illetve a szezononkénti 7-9 világkupa-futamon lehet gyűjteni.

Ehhez jönnek még évente egyszer a kontinens-bajnokságok. A pontok, illetve a szorzók aránya a világbajnoki- sorozat felé tolódik el, ahol ráadásul nagyobb a pénzdíj és az élő televíziós közvetítés is vonzza az elit tagjait. Ide vezethető vissza, hogy bár vasárnap, Tiszaújvárosban 33 nemzet sportolói versengenek majd, de a nagyágyúk közül viszonylag kevesen lesznek ott. Ez viszont azt is jelenti, hogy rendkívül sűrű mezőny látványos csatározására számíthatunk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a világkupák, az ott szerezhető pontok esélyt szolgáltatnak arra, hogy szélesebb körben is odaérhessenek a sportolók az ötkarikás játékokra.

Extrém sportverseny a Dísztónál

A 12. TVK Triatlon Nagyhéten 15 órától ma sakk szimultán lesz a Városháza főbejáratánál. A 30 táblához érkezési sorrendben lehet helyet foglalni. Az aktív mozgási lehetőséget a Dísztó körül 17 órától megrendezendő extrém sportverseny jelenti. A hét tagú csapatoknak egy akadálypályát kell teljesíteniük. A Dísztavat csak egy csapattagnak kell átúsznia. A legrövidebb idő alatt célba érkező egység nyeri meg a küzdelmet. A Traffic KreAktív színpadon 18:30-tól a Dokk Jazz muzsikál, míg az esti, 20:30-kor kezdődő Főtéri koncerten a Gemini együttes szórakoztatja majd a publikumot.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. A Huligánok vitték el a pálmát | ZETApress

Szóljon hozzá!