ZETApress

hírportál

925-en húztak nyúlcipőt

A futás volt a középpontban a 12. TVK Triatlon Nagyhét hétfői, harmadik napján. Tiszaújvárosban ezúttal is nagyon sokan, közel ezren húztak ?nyúlcipőt? ? tudtuk meg Szűcs István sajtóreferenstől.

A vasárnapi Bogratlont követően tegnap a Hotel Civis Phőnix és a Városháza szomszédságában kijelölt versenyközpontban nem kevesebb, mint 925 sportember sorakozott fel a rajtnál, hogy ezt követően maga mögött hagyja a 2 km-es távot.

A Tiszaújvároson kívül jó néhány közeli, sőt távoli településről érkező résztvevők ezúttal is a vasárnapi 14. TVK ITU Triatlon Világkupa futópályájának egy részét ?tesztelhették?. A célban természetesen most is járt a jól megérdemelt tombolaszelvény, mellyel sportfelszereléseket és egyéb értékes nyereményeket lehet nyerni a vasárnapi sorsoláson.

A futással egy időben lépett a Traffic KreAktív-színpadra a Vis Maior együttes, melynek repertoárjában hazai és külföldi slágerek egyaránt szép számmal szerepeltek. Este 8-tól, a Főtéren a rockos Miskolc Művek tagjai, majd fél 10-től Roy és Ádám gondoskodtak a jelenlevők szórakoztatásáról.

Érkeznek a sportolók

A vasárnapi 14. TVK ITU Triatlon Világkupán induló sportolók közül az ausztrálok kezdték meg legfürgébben a Tisza-parti város ?elfoglalását?. Az első ausztrál csoport már múlt szombaton megérkezett. Kedden jön ? mások mellett ? egy nyolc tagú brazil csapat, aztán sorra többiek, az új-zélandiak, oroszok, spanyolok, franciák és még sorolhatnánk, ugyanis a hétvégén nem kevesebb, mint 33 nemzet triatlonosai mutatkoznak be a külföldi vendégek által többször megszavazott a világ legjobb triatlonos közönsége előtt.

Jöhet a kerékpározás

A keddi folytatásban a Grupo Loco de Flute Fuvola Zenekar, majd az Emply Pubs hangolja mozgásra a jelenlevőket. A gyűjtögetésre ezúttal a 18 órakor kezdődő kerékpározás kínál alkalmat. A 4 km-es pálya szintén a vasárnapi világkupa útvonalát érinti, ami még különlegesebbé teszi a korhatár nélküli együttmozgás örömét. A mai nap hivatalos programját a Főtér színpadán este 8-kor a magyar pop legendás együttese, a Neoton Família zárja.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. 1605-en tekertek | ZETApress

Szóljon hozzá!