ZETApress

hírportál

Új kaland születik!

A sivatagi veterán testvérpár, Polgár András és Tamás sokszoros afrikai megpróbáltatás és majd? húsz off-road futam megszervezése után saját útjára lép: ma délelőtt bejelentették, hogy jövőre futamot szerveznek Afrikába.

Az új, magyar kezdeményezésű jótékonysági kaland a Saharun nevet viseli. ? A Saharun nem kötődik városokhoz, így évről évre változhat a rajt és a célállomás is, mely folyamatos fejlődést és több kalandot nyújt. Egy biztos: futamaink Afrikába tartanak majd, hogy az egzotikus és a misztikus Szaharába vigye a kalandorokat és a versenyzőket ? mondta el Polgár András futamigazgató a Domus Vinorum étterem pincéjében, ahol Lantai József fényképezett.

Mint ismeretes, a Polgár testvérek egy 2008-ban kötött szerződés keretében tavaly márciusban 3 évre átvette a Budapest-Bamako kormányát. Az akkori terveiknek megfelelően szervezettebbé tették a nagy afrikai futamot, melynek számos pozitív hozadékát élvezhették a résztvevők. A januári indulás előtt Magyarország Külügyminisztériuma és a Nemzetbiztonsági Hivatal felszólította a szervezőket, hogy terrorveszély miatt módosítsák az útvonalat.

A felszólítás ellenére az Egyesült Államokban élő Villám Géza alapító, a kockázatot teljes mértékben az ismeretlenbe induló csapatokra hárítva, az indulók 20%-át mégis elvitte Bamakóig. Ez a futamot szétszakító és a felszólítással szemben-álló cselekedet sem a futam jövőjének, sem a résztvevők hangulatának nem tett jót: ? Elhatárolódtunk a kockázatos gerilla akciótól és mindent megtettünk, hogy a benevezett indulóknak igazi kalandot biztosítsunk. A futam 80%-a és a partnerek mind a jogkövető magatartást támogatták, és a hivatalos futam velük, marokkói céllal ért véget ? emlékezett vissza Polgár Tamás főszervező.

És hogy miért született meg a Saharun? A testvérpár felmérte az igényeket és kiderült, az off-road társadalom megfizethető autóversenyzést és kalandot keres, a megfelelő szervezeti átláthatóság és a biztos engedélyeztetés mellett. ? Az emberek a tiszta ügyleteket szeretik, és a pénzükért szolgáltatásokat várnak el. Mi ezen az úton próbáltunk haladni és fejleszteni a Bamakót, de munkánkat ellehetetlenítették a fennálló szerződésünk ellenére. Emiatt döntöttünk úgy, hogy megszervezzük a Saharunt, ami egy szervezett és a jelenlegi Bamakónál sokkal többet nyújtó afrikai kaland és verseny lesz! ? jelentette ki a testvérpár tájékoztatójuk során.

Vakon Afrikába?!

Az első futam 2011. február 19-én indul, a célállomás Tunézia. A Saharun kapcsán, a szervezők több hónapja folyamatos kapcsolatban vannak a Nemzetbiztonsági Hivatallal, és a Terrorellenes Bizottságtól állásfoglalást kértek terrorveszély tekintetében. Azt a választ kapták, hogy nincs kiemelkedő veszély Tunéziában, így jövő februárban a tervek szerint rajtolhat el a Saharun.

Az új kaland ismertetése után jelentették be, hogy a hatszoros Dakar induló és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Tereprally szakágának vezetője, Liszi László is indul a Saharun első futamán. ? A fiúk számomra bizonyítottak: januárban olyan változatos útvonalat és élményt nyújtottak a mezőnynek, hogy mindenkinek öröm volt az autózás. Célom ismét Afrika, és örülök, hogy láthatok is valamit a kontinensből, és nem csak átszáguldunk rajta ? nyilatkozta a profi versenyző.

Az alapítók terve, hogy a sivatagi autózás és motorozás mellett erős legyen a turisztikai arca a Saharunnak. Azok, akik túrázni szeretnének, a Kalandkategóriában indulhatnak, ahol a szervezők a helyi hatóságokon keresztül turisztikai szempontból nem frekventált, de csodálatos látványosságokhoz kalauzolják el az indulókat.

Szliman Ahmed, az Európa Afrikáért Egyesület elnöke hozzátette: ? Ez a régió, ez a hihetetlen Grand Szahara és a csodálatos Szahel övezet visszahívja az embereket. Aki egyszer ott járt, biztos, hogy visszakívánkozik. Így történt a Polgár testvérekkel, akikkel már régóta együtt dolgozom, és látom, hogy nem csak önmagukért tesznek, idén januárban 25 tonna adományt sikerült megszerezniük az AHU-val és a nevezőikkel együtt ? mondta. Az új futamnak tehát nemcsak turisztikai céljai vannak, hanem a jótékonyság is jelentős szerepet kap.

A jótékonysági partner, az Afrikai-Magyar Egyesület képviseletében Szilasi Ildikó elmondta, hogy a szlogen és a tenni akarás változatlan: Tudunk nagyot tenni! Ennek jegyében az egyesület olyan projekteket tervez, ami hosszú távon segít és nem csak pillanatnyi örömet okoz a rászorulóknak.

A futamon versenyzőként vesz részt a születése óta vak autóversenyző Karvai Sándor is, akinek régi álma valósul meg a Saharun első futamán: átélheti a sivatagi autózás élményét. Sanyi több éve navigál a magyar rallye bajnokságban és vezet zárt pályás versenyeken. Természetesen Sanyi nem egyedül vág neki a közel 5000 kilométeres távnak, családjával együtt alkot csapatot a 2011-es futamon. Felesége és kislánya azért is vele tart, mert ha Sanyi egyedül indulna a futamon, akkor bottal üthetnék a nyomát.

A szervezők a motorosoknak is lehetőséget nyújtanak az év elei bemelegítésre: közösségi motorozással várják a kalandorokat, és a versenyzők számára engedélyezik a kétfős csapatok létrehozását, ezzel is csökkentve az őket terhelő kockázatot. A Saharun 2011-es futamára mától lehet nevezni. A szervezők az első időszakra különböző kedvezményeket biztosítanak, részletek a honlapjukon olvashatók.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Saharun a károsultakért | ZETApress

Szóljon hozzá!