Borárverés a Citadellán
Szabó Szergej és Radnóti Brigitta, a SuperShop Kft. párosa érkezett meg legelőször tegnap délután fél 3-kor a Kossuth Lajos téri célba. Őket követte a Kapronczai házaspár a Polgár pincéből a XII. Magyar Borok Útja Rallye befutóján. Dobogós helyet szerzett még Joszkin János és Neuhauser Béla a CORA Kft. képviseletében. A teljes eredménylista a salgótarjáni Coral Kft. honlapján megtekinthető.
A péntek reggel elrajtolt 105 párosból 104-en értek célba. Csak a Magyar Telecom Nyrt-s Simon Attila ? Király Mónika páros esett ki, kizárni senkit sem kellett idén. Utolsóként Sorbán Péter és Nyírő Linda érkezett a Király étterem versenyzőjeként. Ők sem búsultak, mert ezen a versenyen nem a győzelem számított, hanem a részvétel. Ugyanúgy volt itt is, mint az olimpián…
Az esti Citadella étterembeli eredményhirdetés előtt a hagyományos borárverésre került sor. Egyes üvegek és hármas csomagolású díszdobozok kerültek kalapács alá, szerencsére csak átvitt értelemben. A kikiáltási ár is eszerint változott tíz- és negyvenezer forint között. Schmuck Andor mindig húszezret kiáltott, de ennyivel itt nyerni nem lehetett. 25 ezer forint volt a legkisebb leütés, 180 ezer a legnagyobb. Igaz ezért már az egyetlen hatüveges csomag járt, mely eleve hatvanezerről indult. Közel nyolcszázezer forint gyűlt össze, melyet az Egészség Hídja Összefogás, az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület részére elnökük, Körtvélyesi Éva, az Elite Magazin főszerkesztője vehetett át.
Nem csak ezt a pénzt, de a 11 órai tombola bevételét is ők kapták. A szelvények kétezer forintba kerültek, de szinte mindegyik résztvevő vásárolt. Akadt, aki többet is vett. A húzás előtt nem csak a dobogós és az utolsó helyezett párosok kaptak ajándékot, de a különdíjak is kiosztásra kerültek. A szponzorok több párost is magajándékoztak, de nem mindig derült ki, hogy kit éppen miért. Bock József borászként és szervezőként segített a palackok kiosztásában.
A legjobb rendőrtábornok címet Salgó László, korábbi országos főkapitány és neje, míg a legjobb női páros címet Rajkovics Márta operetténekes és Winkler Valéria, a verseny orvosa nyerte el. A Budapesti Operettszínházból Kerényi Miklós Gábor igazgató is elindult Béres Attilával az oldalán. A doktornőnek sem kellett volna egyedül ténykedni egy balesetkor, mert az OMSZ szóvivője, Győrfi Pál mentőtiszt is a résztvevők között volt kollégájával Orodán Sándor belügyi szóvivővel együtt. Jól is mentek, 27-ek lettek.
A legjobb újságíró a Magyar Levente ? Pió Márta páros lett, míg a legjobb politikus címet Draskovics Tibor miniszter és partnere, Komássy Kinga (MFB Zrt.) nyerte el. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter is végigautózta a mezőnyt, de 99-ik helyével a díjkiosztón csak díjátadóként szerepelhetett. A II. helyezettnek saját tárcája, a III-nak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, míg a győztesnek Kiss Péter kancelláriaminiszter különdíját adhatta át Regőci Attila főszervezővel egyetemben.
A rallye mindenese már a jövő évi, XIII. versenyre készül. A hagyomány szerint a Dunántúl után most megint Észak-alföld és az Északi Középhegység borvidékei következnek, de az útvonal egyelőre nem alakult ki. Nem is baj, mert 2008. augusztus utolsó hétvégéig elég sok idő áll a szervezők rendelkezésére. Sajnos a tavaly májusban beharangozott, idén novemberre tervezett dél-afrikai rallye egyelőre elmarad.
3 hozzászólás
Visszajelzések
- ZETApress » Milyen lárma?!
- ZETApress » Teniszverseny a Tabánban
- ZETApress » Tizenharmadszor a Borok Útján