Elmarad a Balaton-átúszás
Ötvenezer karcsapásra készült Mányoki Attila Kenesétől Keszthelyig. A Balaton Fejlesztési Tanács és a Balatoni Integrációs Kht. szponzorálásában a Balaton hosszában történő átúszására tett volna kísérlet a hétvégén. Egyhuzamban szerette volna hosszában átúszni a nagy tavat. A zalaegerszegi úszó 1989. óta vesz részt rendszeresen nyíltvízi úszóversenyeken, világkupákon.
A Balaton összeköt című kezdeményezés keretében holnap délután 3 órakor Balatonkenesén akart elindulni, és a tervek szerint 20-22 óra úszás után, vasárnap déltájban érkezett volna Keszthelyre. Sajnos mára kiderült, hogy a holnapra tervezett kísérlet startját a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők a jövő hétre halasztották. Az eseményre így augusztus 10-én vagy 11-én kerül majd sor. Reméljük, hogy az időjárás kegyeibe fogadja a produkciót!