Újra itt a száguldó cirkusz
Délelőtt 10-kor felbőgnek a Hungaroringen a motorok. A két mai szabadedzéssel kezdetét veszi a 22-ik Magyar Nagydíj. 1986-ban ugyancsak augusztus elején, 10-én volt az első magyarországi futam, majd ez később a hónap közepére tolódott. Többször ütközött a 20-i állami ünneppel is. Néhány éve visszatért a hónap elejei időpont.
Már tegnap minden az előkészületek jegyében zajlott. A Lánchídon az Alagútból kihajtó versenyautók és motorok dübörögtek, míg felettük Bessenyei Péter körözött repülőgépével. Nem csak felülről, de alulról is nézhette őket, mert többször átrepült a Lánchíd alatt. Eredetileg ő is az Alagútból akart kirepülni, de a mutatványt a Légügyi Hatóság nem engedélyezte. Az időjárási viszonyokra, turbulenciára hivatkoztak. Más kérdés, hogy a szárnyvégek és az alagút falai között csak 90 centiméter a távolság, így a mutatvány igazi istenkísértés lett volna. Kár lett volna ezt Bessenyeinek kockáztatnia! Ha a hatóság ettől akarta megvédeni, remek ötlet volt az időjárásra hivatkozniuk.
Félsiker a kupaküzdelmekben
A légi parádé után este Kispesten csak szerény döntetlen született. A házigazdák az UEFA Kupában megismételték az 1:1-es moldáviai eredményüket a Nistru Otaci ellen. A hosszabbítás sem hozott döntést, a 11-es párbajban viszont a Honvéd 5:4-gyel továbbjutott.
A Debrecen keddi fiaskójához hasonlóan az MTK sem remekelt. Az itthoni 2:1-es győzelme után Jerevánban 1:0-ra kikapott, így az idegenbeli több góljával az FC MIKA jutott tovább. Érdekeség, hogy a mérkőzést vezető román bíró hazájában eltiltás alatt áll, s tegnap les címén nem adta meg az MTK szabályosan elért egyenlítő gólját. Bírói tévedés lévén reklamációnak helye nincs!