ZETApress

hírportál

Talma a 19. helyről indul

Tudtuk, hogy az angol időjárás változatos, most bizonyítja is mindezt a szigetország. A tegnapi szabadedzésen sütött a nap, majd jött az eső, ma reggelre téli hideg érkezett a pályára ? tudatta a Faster Management.

Talmácsi Gábor nagykabátban dideregve megjegyezte az egyik helyi biztonsági embernek, hogy hirtelen milyen hűvös lett, mire ő csodálkozva csak annyit mondott: Pedig most teljesen nyárias a klíma…

A délelőtti szabadedzéseken a hosszas esőzés miatt nem volt tapadás a pályán. Talmácsi Gábor először a száraz beállításokkal ismerkedett, majd kért néhány változtatást. A magyar versenyzőnek a silverstone-i aszfaltcsík második negyedében akadtak gondjai, a pálya második felében gyors volt. Talma végül délelőtt a tizenkettedik helyen zárt.

A délutáni időmérő edzésre a körülmények változatlanok maradtak. Talmácsi motorja nem volt továbbra sem az igazi, a magyar versenyző próbált egy jó kört kierőltetni a gépből, de nem igazán sikerült. A motor a pálya első felében folyamatosan kisodródott a kanyarokban, nem sikerült az ideális íven tartani.

A bokszkiállások során a mérnökök változtattak néhány dolgon, de érdemi előrelépés nem történt. A végsebesség tekintetében nem rossz a Speed Up, Talma a második leggyorsabb volt a mezőnyben a kvalifikáció során. Talmácsi Gábor holnap a 19. helyről rajtolhat, Andrea Iannone a 16. helyről vághat neki a tizennyolc körös Brit Nagydíjnak. Holnap a Moto2 kategória versenyével indul a program, magyar idő szerint negyed 1-kor.

A Brit Nagydíj mai Silverstone-i időmérő edzésén: 1. Claudio CORTI 2?09.624, 2. Jules CLUZEL 2?10.037, 3. Stefan BRADL 2?10.413, 4. Julian SIMON 2?10.419, 5. Yonny HERNANDEZ 2?10.475? 16. Andrea IANNONE 2?10.846? 19. TALMÁCSI 2?11.177. ? Nem vagyok túl boldog a mai eredmény miatt, valami komoly változtatásra lesz szükség holnapra. A pálya első felében akármit próbálok, nem tudok rendesen elfordulni, a pálya második részén nem jelentkezik ilyen nagymértékben a probléma. Le Mans-ban sikerült rossz rajtpozícióból előrelépnem, holnap is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Nem lesz könnyű ? mondta el Gábor.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Talma kiesett a 150. nagydíján | ZETApress

Szóljon hozzá!