ZETApress

hírportál

Rekordrészvétel a Taekwondo Eb-n

Péntek reggeltől vasárnap estig 38 ország 364 versenyzője indul a kontinens-viadalon, nyilatkozta elégedetten a kadet WTF-Taekwondo Eb előkészületeiről az Európai Taekwondo Unió (ETU) elnöke. Atanasziosz Pragalosz a SYMA csarnokbeli sajtótájékoztatón dicsérte újságírók előtt a honi szövetség munkáját. Gerrit Eissink, az ETU főtitkára hozzátette, hogy ez a létszám a taekwondo sport egészét nézve is rekord. Patakfalvy Miklós, a Magyar WTF-Taekwondo Szövetség elnöke elmondta, hogy a kadet Eb szervezése csak az első lépés afelé, hogy a közeljövőben a sportág még rangosabb eseményeinek is otthont adhasson a magyar főváros.

A magyar szövetség elnöke a sajtótájékoztatón emlékplakettet adott át a pekingi világbajnokságon bronzérmet szerző Tóth Balázsnak. A 11 fős magyar csapat szakmai munkáját irányító Papp András keretedző 2-3 érmet vár a versenyzőktől, akik az elmúlt hetekben Dunavarsányban készültek életük eddigi legkomolyabb megmérettetésére. A verseny péntektől vasárnapig tart a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, a döntők pénteken és szombaton délután 5 órakor, vasárnap fél ötkor kezdődnek.

Gerrit Eissink, az Európai Taekwondo Unió főtitkára elmondta, hogy olimpiai sportágként arra ösztökéli őket a NOB, hogy minél szervezettebb keretek között bonyolítsák le az utánpótlás korú sportolók versenyzését. Ezért a korábbinál sokkal professzionálisabb kontinensviadalt rendeznek idén másodszor a kadet korosztályban, a 13-15 éves korosztályban. Természetesen ez komolyabb munkát igényel a rendező szövetség részéről is, de a magyar szervezők kitűnően megoldják a feladatot.

Patakfalvy Miklós, a Magyar WTF-Taekwondo Szövetség elnöke szerint a kadet Európa-bajnokság az első lépés számunkra afelé, hogy később junior, majd felnőtt viadalokat is Budapestre hozzunk. Komoly munkát végeztünk az elmúlt hetekben, hónapokban, bízom abban, hogy a hétvégén ennek meglesz a gyümölcse. Papp András keretedző harcos kis csapata Dunavarsány előtt az osztrák válogatottal edzőtáborozott közösen. A korosztályon belül viszonylag fiatal versenyzőkkel vág neki a kontinensviadalnak. Tóth Balázs, vb-bronzérmes taekwondo-versenyző is segíthette a magyar csapat munkáját. Azt tapasztalta, hogy remek légkörben dolgoztak a srácok, és kiváló volt az összhang Papp András keretedző és a gyerekek között. Reméli, hogy a fiúk és a lányok móresre tanítják majd a többi országból érkezőket.

Herczeg Vivien, a -33 kg-os súlycsoportban induló magyar versenyzőnek kemény volt a felkészülés, de jól sikerült. Az első helyet szeretné megszerezni, ezért mindent meg fog tenni. Eleinte félt egy kicsit a spanyol versenyzőktől, de rájött, hogy ők is ugyanolyan gyerekek, mint ő, s azóta sokkal nyugodtabb. Ausztriában épp egy spanyol ellenfelét győzte le.

A magyar csapat a tíz súlycsoportban négy fiút és hét lányt indított. Kérdésemre elmondták, hogy ebben a korosztályban a lányok harcosabbak, eredményesebbek és többen is vannak a fiúknál. Később, felnőtt korban ez az arány megfordul majd. A mostani kiválasztásban az eredményesség játszott szerepet. A fiú mezőnyben -37 kg-ban Szántó Bence, -41 kg-ban Németh Gábor, -53 kg-ban Kalucza Béla, -57 kg-ban pedig Kálmán Botond indul.

A lányokat -29 kg-ban Rédecsi Bettina, -33 kg-ban a már említett Herczeg Vivien, -37 kg-ban Cvetkó Dóra, -47 kg-ban Braun Tímea, -51 kg-ban Pintér Brigitta, -55 kg-ban Csoma Vivien, +59 kg-ban pedig Kiss Antónia képviseli. A nézők 1500 forintos napijeggyel mehetnek be, míg a három napos bérlet 3500 forintba kerül.

Egy mérkőzés háromszor másfél percig tart, egy-egy perc szünettel. A versenyzők fej-, fog-, mell- lágyék- és sípcsontvédőt viselnek a legnagyobb biztonság érdekében. A lábszárvédő lábfejvédővel kombinált. Újdonság még, hogy négy milliméter vastag műbőr-borítású habszivacs kesztyűt viselnek. Ettől az ütésszám növelését várják, s szeretnék, ha a pontozók is értékelnék azokat.

Az Eb-n új pontjelző berendezés debütál. A KWON cég olyan eszközöket hoz Magyarországra, melyek megkönnyítik a bírók dolgát. Minden versenyző olyan projectort visel a mellkasán, mely találat esetén hangjelzést ad. A csapatok ? a fiúk és lányok külön-külön ? háromszáz euró nevezési díjat fizetnek attól függetlenül, hogy csak egy versenyzőt indítanak, vagy mind a tíz súlycsoportban neveznek. A verseny költségvetése harminc-negyvenmillió forint.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Nem remekeltek fiataljaink

Szóljon hozzá!